Hírek
2012. Július 26. 20:01, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Konzultáció - Eltérően látják az elemzők a kormányfő konzultációsorozatának célját
A Századvég Alapítvány szerint Orbán Viktor kormánya munkahelyteremtés iránti elkötelezettségét igyekezett középpontba helyezni csütörtökön véget ért konzultációsorozatán, míg a Political Capital (PC) úgy látja, a miniszterelnök a "kiüresített intézményes érdekegyeztetést" próbálta helyettesíteni.
Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője azt mondta, a miniszterelnök elsősorban a gazdasági élet szereplőivel, azon belül is a munkavállalókkal és a munkaadókkal kívánt találkozni, ami azt mutatja, hogy a kormányzat továbbra is a munka világát tartja politikája középpontjában, és ehhez gyűjt politikai szövetségeseket, illetve társadalmi támogatást.
A politológus szerint a kormányfő konzultációsorozata kifejezetten konfliktusmentes volt. Hangsúlyozta, hogy a kritikát megfogalmazó Demján Sándor, a VOSZ elnöke sem a kormány céljait, hanem két évvel ezelőtt tett vállalásait, mindenekelőtt a munkahelyteremtést kérte számon a kormányon. Mint mondta, ennek magyarázata az lehet, hogy az elmúlt két évben tovább mélyült az eurózóna válsága, ami a korábban gondoltnál nehezebb feladat elé állította a kabinetet.
Juhász Attila, a PC vezető elemzője ezzel szemben úgy gondolja, a kormányfő az egyeztetésekkel az általa kiüresített intézményes érdekegyeztetést igyekszik pótolni, megteremtve annak látszatát, hogy legalább az érdekszervezetek egy részével konzultál a kormány. Másfelől Orbán Viktor minden találkozó után igyekszik pozitív üzeneteket megfogalmazni egyes érdekcsoportoknak és a választóknak, még ha ez nem mindig sikerül is, mint például legutóbb a VOSZ-szal való találkozó után, ahol a miniszterelnök védekezésre kényszerült Demján Sándor kritikáival szemben - fejtette ki a PC munkatársa. Megjegyezte: a miniszterelnök üzeneteiből nem úgy tűnik, hogy fordulatra készülne gazdaság- és társadalompolitikájában. Bár a kedvezőtlen helyzettel láthatóan ő is tisztában van, továbbra is ragaszkodik a társadalmi különbségeket növelő, az üzleti környezetre nézve erősen kockázatos, a beruházásokat és a gazdasági növekedést teljesen visszavető megoldásokhoz, és hisz a sikerükben - fogalmazott Juhász Attila.
A konzultáció időzítésével összefüggésben Lánczi Tamás azt mondta, a nyári politikai uborkaszezon lehetőséget adott a kabinetnek arra, hogy viszonylag kis energiaráfordítással üzenhessen a nyilvánosságnak, és akár az éppen zajló gazdasági konzultációra is felhívja a figyelmet. Lánczi Tamás megjegyezte, az ugyancsak most folyó IMF/EU-tárgyalások sem lehetnek mellékesek, hiszen a magyar álláspontnak az IMF kéréseivel szembeni megvédését segítheti, ha a kabinetnek erős a társadalmi, gazdasági támogatottsága.
Juhász Attila ugyanezt úgy látja, hogy a kormány a szokásos "szabadságharcos" belpolitikai üzenetekkel próbálja ellensúlyozni az IMF/EU-tárgyalások hírét, de szerinte ezek inkább rontották, mint javították a megállapodás esélyét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

