Hírek
2012. Augusztus 19. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség Kép: OrientPress Hírügynökség/ archívum
Komoly dilemmák előtt a magyar jegybank
A piaci konszenzusnál kissé nagyobb mértékben zsugorodott a hazai GDP, miközben az infláció a várt stabilizációval szemben tovább emelkedett. Kiigazított adatok alapján negyedéves szinten 0,2 százalékkal esett vissza a GDP, míg a nyers éves adatok éves szinten 1,2 százalékos csökkenést jeleznek. A havi adatközlések azonban azt sugallják, hogy a gazdaság szinte összes területe recesszióba került.
Az előző időszakban a nettó export volt az egyetlen terület, amely kis támaszt tudott nyújtani a növekedésnek (a második negyedévben is pozitív lehetett a hozzájárulása a GDP-hez), a kilátások azonban e téren is romlanak. A fő export piacokon egyértelmű a lassulás, az euró övezet recessziója ráadásul a harmadik negyedévben tovább mélyülhet), amit a Mercedes felfutó termelése kétséges, hogy milyen mértékben tud ellensúlyozni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormány jelenlegi növekedési prognózisai túlzottan optimisták, kérdésessé téve a költségvetési célok teljesítését, másrészt pedig nehezítve az IMF tárgyalásokat is. Már az augusztus eleji megbeszélések után kiderült, hogy a kormány és a hitelezők képviselői között nincs egyetértés a várható makro pályájával kapcsolatban, ami megakaszthatja, vagy lassíthatja a folyamatot.
Mindeközben az inflációs adatok a felfele mutató kockázatokat támasztják alá. Júliusban a szezonális élelmiszerek tavalyinál kisebb mértékű árcsökkenése, illetve a dohánytermékek jövedéki adójának emelése miatti drágulása húzta felfele az indexet. Az üzemanyagárak kedvezően hatottak a havi árindexre, a többi termékcsoportban pedig a várt tendenciák mutatkoztak.Bár komoly kereslet oldali inflációs nyomás nincs a gazdaságban, a fogyasztói árindex a jegybank előrejelzési horizontján várhatóan a célérték felett alakul, csak jövő év végére mérséklődhet 3 százalék közelébe. Ez, illetve a felfele mutató inflációs kockázatok mindenképpen óvatos kamatpolitikát indokolnak, csakúgy, mint az IMF-tárgyalások körüli bizonytalanság. Így bár a gyenge növekedés mindenképpen komoly érv lehetne a monetáris lazítás mellett, a CIB Bank elemzői úgy gondolják, hogy az inflációs és pénzügyi stabilitási kockázatok egyelőre megakadályozzák, hogy a kamatcsökkentést szorgalmazó tagok többségbe kerüljenek a Monetáris Tanácsban. Alapforgatókönyvükön így nem módosítottak az elemzők, az első kamatcsökkentés legkorábbi időpontját a negyedik negyedévre tesszük, a pontos időzítés pedig hangsúlyozottan az IMF- tárgyalások fejleményeitől függ.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 02. 14:00, szombat | Belföld
Tanács Zoltán: szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
Új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány viszonyában, olyan oktatási rendszert kell építeni, amely képes kinevelni a 21. század tudósait, szabad tudomány nélkül nincs szabad ország
2026. Május 02. 09:11, szombat | Belföld
Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

