Hírek
2017. Október 06. 19:51, péntek |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI
Kistelepülések pályázhatnak kulturális projektek megvalósítására
Ezer főnél kisebb lélekszámú, hátrányos helyzetű magyarországi települések önkormányzatai számára írtak ki pályázatot kulturális projektek megvalósítására 40 millió forintos keretösszeggel
- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az államtitkárság pályázatonként maximum 500 ezer forintos, vissza nem térítendő támogatással segíti a hátrányos helyzetű kistelepüléseket a projektek megvalósításában.
A települések pályázhatnak például családokat, gyermekeket, a gyermekvállalást, a generációk közötti együttműködést középpontba helyező kulturális programok rendezésére, a helyi közösségi fejlesztéseket előkészítő tanulmányutak szervezésére, vagy rendezvényeken való részvételre, történelmi bemutatóhelyek tanulmányozására az ismeretek bővítése céljából, esetleg a helyi hagyományok ápolását és a nem helybéliekkel való megismertetését célzó programok szervezésére. Támogatják továbbá a határon túli magyar közösségekkel való kapcsolatok ápolását, erősítését célzó programok rendezését, valamint a településről elszármazottakkal való kapcsolattartást, a település érdekében történő kapcsolatépítést célzó programokat is.
A pályázatok benyújtásának határideje november 6., a megvalósítás időszaka pedig 2017. szeptember 1. és 2018. június 30.
A részletes pályázati feltételek a kormany.hu oldalon olvashatók.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.

