Hírek
2012. Május 14. 09:28, hétfő |
Helyi
Forrás: Naplo-online
Kiskorúval fajtalankodott, nem jogerősen 5 évet kapott
A Veszprémi Törvényszék 5 évre ítélte azt az R. Zsoltot, aki 17 évesen erőszakolt meg egy kiskorú fiút. Megrázó történet következik:
Még 2008. november végén a most 21 éves R. Zsolt egy kiskorú fiút erőszakkal magával vitt Pápa külterületén lévő romos épületbe, ahol rövid fojtogatás után lehúzta a gyerek alsóját miközben megkérdezte tőle, milyen halálnemet választ. Megrettent áldozatát leültette, lefogta a kezeit, majd fajtalankodott vele áldozata tiltakozása ellenére. Amikor indultak visszafelé a városba, útközben ráparancsolt a gyerekre, teljesen vetkőzzön le. Eközben R. Zsolt a sértett arcát, nyakát csókolgatta, nyalogatta, majd hanyatt lökte a hóba, s ismét fojtogatni kezdte. Amikor a vádlott látta, hogy a fiú már nem kap levegőt, abbahagyta a kínzását, de közben össze-vissza csókolgatta. Amikor áldozata elájult, akkor a támadó havat dobott az arcába, hogy magához térjen. Mielőtt elengedte volna, az akkor még csak 17 éves kamasz még egyszer ráijesztett a kisfiúra, megöli, ha otthon beszélni mer a történtekről.
A rendőrségi eljárás során kiderült, a homoszexuális hajlamú R. Zsolt már a korábbi években is "kikezdett", erőszakoskodott kisfiúkkal, többüket letámadta, majd megfenyegette. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolta a fiatalembert, hangsúlyozva, hogy az egyik áldozatnál a közvetlen életveszély is fennállt. Embertelenül, brutálisan hajtotta végre tettét. R. Zsolt, aki jelenleg négy éves börtönbüntetését tölti hasonló bűncselekmény miatt, mindvégig - így a tárgyaláson is - tagadta a bűncselekményeket, nem érezte magát bűnösnek. Védője bizonyítottság hiányára hivatkozva kérte védence felmentését.
Dr. Németh Balázs bíró szemérem elleni erőszak, több rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt öt év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte R. Zsoltot. A bíró indoklásában kiemelte, nem bizonyítható, hogy a vádlott a fojtogatással ki akarta oltani a kisfiú életét. Szadista, perverz játékot művelt a fiatalember, egyfajta szexuális "előjátéknak" használta a fojtogatást. Az életveszélyes helyzetben közömbösen viselkedett.
Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. Az ítélet nem jogerős.
A fotó illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

