Városlista
2022. július 1, péntek - Annamária

Hírek

2011. Október 03. 14:25, hétfő | Belföld
Forrás: OrientPress

Kiskaput keresnek a bankok

Kiskaput keresnek a bankok

Nem forintból, hanem devizából szeretnék biztosítani egyes bankok a végtörlesztéshez szükséges forrásokat, pedig egyértelmű, hogy nem lehet devizában törleszteni a devizahitelt.

Jelentette ki Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke. Szerinte ez azt jelenti, hogy már megint a kiskapukat keresik egyesek, és a rendszer nem érti meg a végtörlesztés lényegét – írja a Magyar Hírlap.

Szász Károly azt mondta, fel kell lépni az ellen is, hogy egyes kisebb hitelintézetek különböző bújtatott költségekkel kérjenek díjat a szolgáltatásért, pedig ezt jogszabály is tiltja. „Összességében kedvező a magyar bankok tőkehelyzete, de fel kell készülni annak figyelemmel kísérésére, hogy az intézkedések egyike-másika érzékenyen érinti majd a bankrendszert”.

Már kezdeményezhetik bankjuknál a végtörlesztést azok, akik az év végéig élni kívánnak a lehetőséggel, és megfelelnek a feltételeknek. Az osztrák Raiffeisen Bank vezérigazgatója, Herbert Stepic korábban úgy nyilatkozott, pénzintézetük mintegy harmincötmilliárd forintos veszteséggel számol a devizaalapú hitelek egyösszegű végtörlesztése miatt.

Közben a Népszabadság azt írja, hogy elsejétől változott a lakásárverezési kvótarendszer, miután az otthonvédelmi akcióterv egyik pontjaként a kormány és a bankok az árverezési moratórium fokozatos feloldásában állapodtak meg. Mint ismert szeptember végéig csak a 30 millió forintnál drágább ingatlanok és a 20 milliónál nagyobb hitelek esetében lehetett elárverezni az adós lakását, a bankok legfeljebb az érintett ingatlanok két százalékát kísérelhették meg eladni. A változás eredményeként a korlát megszűnt, és már az ennél olcsóbb lakások és alacsonyabb hitelek esetében is árverezhetnek, ám azoknál csak legfeljebb a nem fizető hitelek két százalékánál kezdeményezhetnek ilyen eljárást. Ez a szint jövőre negyedévente három százalékra, 2013-tól négy, végül 2014-re öt százalékra emelkedik.

OrientPress Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2022. Július 01. 10:09, péntek | Belföld

Mától dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok

Mintegy háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban.

2022. Július 01. 08:45, péntek | Belföld

Orbán: a háborús inflációnak csak a békével lehet véget vetni

Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

2022. Július 01. 08:00, péntek | Belföld

Szombaton 41 strandon indul a Mozdulj Balaton!

Idén 34 Balaton-parti település 41 strandja csatlakozott a szombaton startoló Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozathoz, melynek során ingyenes, szervezett sportlehetőségekkel várják az érdeklődőket

2022. Július 01. 06:00, péntek | Belföld

Halálos üzemi baleset történt Kincsesbányán

Halálos üzemi baleset történt csütörtök délelőtt a Fejér megyei Kincsesbányán: