Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2023. Március 07. 18:00, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Kiállítás, egy nagyon nem középszerű emberről

Kiállítás, egy nagyon nem középszerű emberről

A Petőfi 200 emlékév kapcsán Petőfi-kiállítással készült a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Könyvtára, amelynek ünnepélyes megnyitására kedden délután került sor.

Mint ismeretes, a költő Pápán folytatta tanulmányait, elsősorban ennek az időszaknak állít emléket a könyvtár folyosóján helyet kapó tárlat, amelynek az "én középszerű ember nem leszek" - címet adták - időzve a költő szavait. A tárlaton a könyvárban őrzött dokumentumok és az ízlésesen elkészített plakátok mellett többek között videók és hangzópontok is vannak, illetve egy animációs kisfilmet is láthatnak, hallhatnak a kiállítás látogatói.

A kiállításmegnyitón Köntös László gyűjteményi igazgató köszöntötte a szép számú résztvevőt, majd pedig igei köszöntőt mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerült püspöke.

A kiállítást Hoppál Péter miniszteri biztos nyitotta meg. A pápai származású politikus személyes kötődéseit is belefűzve beszédébe elmondta, nemcsak Petőfi nevének "születése" köthető városunkhoz, hanem a költő később bőven termő törzse is itt Pápán hajtott ki, köszönhetően a kollégiumi professzoroknak és a kollégium szellemiségének. - Olyan útravalót kapott az itt töltött egy év alatt Petőfi Sándor, hogy immár ismert, elismert költőként, tettvággyal és közéleti ambíciókkal vágott neki a nagybetűs életnek, amelynek esztendeit az irodalom és történelem könyvek lapjairól ismerhetjük - fogalmazott Hoppál Péter.

- Petőfi Sándor fiatal magyar hős. Olyan alakja a magyar kultúrának, akire a szó mai értelmében is érdemes hősként tekintenünk és támaszkodnunk. A magyar nemzet számára éppoly fontos a költő kultuszának ápolása, mint Pápa városa számára, de az országos Petőfi-kultusz sem épülhetne pápai öröksége nélkül - tette hozzá a miniszteri biztos.

A kiállításmegnyitón közreműködött Novotni László szavalattal, Eisenbeck Ágota énekkel, Csatlós Krisztina zongorajátékkal, Pusztai Boglárka és barátai hegedű-, brácsa-, és bőgőjátékkal, valamint Müller Zoltán énekkel.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?