Hírek
2015. Szeptember 21. 13:51, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Kéttornyúlakon folytatódik a járdaépítési program
A főút mentén építenek csaknem 500 méter hosszú járdaszakaszt az Esterházy Ferenc Terv keretében. Ez a nyolcadik megújuló járda Pápán az idei évben.
- A januári lakossági konzultáción és már korábban is sok lakó kérte a Pápai út járdájának felújítását, hiszen erre halad a legnagyobb gyalogosforgalom. Így amikor a fejlesztési igényeket számba vettük a lakossággal és a részönkormányzati képviselő-testülettel, a Pápai utat soroltuk a szükséges beruházások elejére - mondta el Máté István önkormányzati képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Áldozó Tamás polgármester emlékeztetett arra, hogy Pápa Város Önkormányzata képviselő-testületének legutóbbi ülésén döntött arról, hogy 70 millió forintot különítettek el járdafelújításokra a már korábban megszavazott kereten túl. - Mivel a Pápai út állami tulajdonban és állami kezelésben van, így a munkálatok megkezdése előtt be kellett szereznünk a szükséges engedélyeket, továbbá az ÁFÉSZ-nek is van egy olyan ingatlanja ezen az úton, melyet érint a felújítás, így az ő jóváhagyásukra is szükség volt. Ezek birtokában kezdődhetett meg a munka hétfőn. Az időjárás függvényében fog haladni az építkezés, de az idei évben mindenképpen szeretnénk átadni az új járdát, ami összesen 465 méter hosszú lesz, a falu végétől a kulturházig fog érni - mondta el a városvezető.
Az új járdaburkolat leginkább a Tavasz utcai kialakításhoz fog hasonlítani, kivéve az utca végén lévő száz méteres szakaszt, ahová a régi burkolóköveket helyezik vissza, megfelelő alapozás után. Rádi Róberttől, aPápai Városfejlesztő Társaság Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, járdaépítéskor a kereszteződéseknél gondolnak a későbbi csapadékvíz-elvezetésre is, így a csatlakozó utcáknál betongyűrűket helyeznek el a talajban. Az új járda 120 cm széles lesz, kivéve a bolt előtti buszmegállónál, ahol teljes szélességében leburkolják a felületet. Az építkezés összköltsége 9 millió forint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

