Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2018. Január 09. 09:03, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu

Két távozója már biztosan lesz a Perutznak

Két távozója már biztosan lesz a Perutznak

Hat hetes pihenőt követően megkezdte a téli alapozást a március elején folytatódó NB III-as labdarúgó bajnokságra a Pápai Perutz FC.

Marton Miklós játékosai hétfő délután átmozgató edzéssel, labdás gyakorlatokkal, hangulatos, egymás elleni játékkal vágtak neki a többhetes felkészülésnek. A keretben egyelőre két változás van, mint megtudtuk, Szép Dániel és Kovács Szabolcs is távozott, az ősszel mindössze nyolc alkalommal pályára lépő szélső vélhetően a megyei első osztályú Sárváron folytatja pályafutását, míg a rutinos belső védő munkahelyi elfoglaltság miatt döntött a távozás mellett. Marton Miklós vezetőedző a felkészüléssel kapcsolatban azt mondta, tíz edzőmérkőzéssel, sok edzéssel készülnek a tavaszi folytatásra, az első héten napi egy foglalkozás szerepel a programban, jövő héttől viszont nőni fog az edzésszám.
- Bár a negyedik helyen telelünk, célunk továbbra is a biztos bennmaradás kiharcolása - mondta a Perutz vezetőedzője. - Hét hetünk van arra, hogy becsületesen felkészüljünk az előttünk álló 14 bajnokira, bízom benne, hogy amit elterveztem, véghez tudjunk vinni a következő hetekben. Nagy változás nem várható a keretben, egyelőre velünk készül Szedlacsek Balázs, aki korábban játszott már az irányításom alatt, a következő egy-két hétben eldől, hogy marad-e nálunk. Természetesen ha lesz lehetőségünk, szeretnénk erősíteni, ez határozza majd meg azt is, hogy milyen játékrendszerben játszunk a hazai illetve idegenbeli bajnokikon. Elképzelhető, hogy a korábban alkalmazott 4-1-4-1-es illetve 4-4-2-es hadrend mellett a 4-2-3-1-es felállást is preferáljuk, de ez még nagyon a jövő zenéje.
A Perutz első edzőmeccsét január 17-én Mosonmagyaróvár ellen idegenben vívja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi

Szénabálák égtek Marcaltőnél

A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.