Hírek
2025. Február 16. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Kerti Györgyi: A március 2-i választás tétje, hogy visszatér-e a korábbi városvezetői szemlélet

A Grőber Attila polgármester által támogatott jelölt szerint a helyi Fidesz számára létkérdés az időközi választás, arra számít, hogy minden eszközt be fognak vetni ellene.
Március 2-án tartanak időközi választást Pápán, miután a körzetben mandátumot szerző Grőber Attila lemondott. Azért döntött így, mert egyéni képviselőként és polgármesterként is tagja a testületnek, de csak egy szavazati joga van jelenleg. Ha az általa támogatott Kerti Györgyi megnyeri a március 2-i voksolást, akkor a képviselő-testületben feloldódhat a jelenlegi patthelyzet. A körzetben rajta kívül a Fidesz indít jelöltet, Heizer Zoltánnét.
- Kicsoda Kerti Györgyi a pápai közéletben? - tette fel a kérdést az egyik korábbi kormánypárti képviselő a közösségi médiában? Kicsoda Kerti Györgyi és miért gondolta úgy, hogy részt vesz a közéletben?
Tősgyökeres pápai vagyok, szeretem ezt a város, ezt a közösséget, de látom azt is, hogy mennyi kiaknázatlan lehetőség rejlik benne. Mindig foglalkoztatott a közélet, korábban is részt vettem kisebb-nagyobb akciókban, de az áttörést valóban az hozta meg, amikor Grőber Attila a tavalyi választások előtt megkeresett. Úgy gondolom, hogy a közéletben bárki részt vehet, nem egy szűk rétegé ez a város, hanem mindannyiunké, minden városlakó beleszólhat abba, hogy milyen irányba menjenek a dolgok.
- Júniusban egyetlen szavazattal maradt alul. A szavazatokat nem számolták újra, a beadványt formai hiba miatt utasították el. Nehéz lehet így kikapni.
Valóban nagyon nehéz volt lelkileg megélni, hiszen a választás éjszakáján már én szerepeltem győztesként a Választás.hu oldalon, majd pedig szembesülnöm kellett azzal, hogy egyetlen szavazattal mégis alulmaradtam. Lelkileg ezt nehéz feldolgozni, de sportemberként természetesen az ember már megedződött. Azt gondolom, hogy a győztesnek is az lett volna a legjobb, ha újraszámolják a szavazatokat, úgy mindenki megnyugodhatott volna, de a Kúria így döntött, ez már a múlt.
- Ez is közrejátszott abban, hogy most újra elindult?
Igen, szeretnék bizonyítani, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az akkori célok nem változtak. Nagyon kedvelem Grőber Attilát, nagyon jól kezdte el a munkát polgármesterként. Támogatni szeretném őt a törekvéseiben és a választóktól is ezt kérem. Megnyerte a választást júniusban, most többséget is szerezhet ahhoz, hogy valóban meg tudja valósítani a közös programunkat.
- Nem támogatják pártok a kampányát, csak a Közösen Pápáért Egyesület áll Ön mögött.
Sokan támogatják a kampányt. Nagyon hálás vagyok annak a sok önkéntesnek, aki velem együtt járja a körzetet, gyűjtötte az aláírást, plakátol. Nélkülük nem menne. Egy városban véleményem szerint nincs helye a pártoskodásnak. A város érdekében kell dolgozni, az emberekkel együtt. Nem lehet pártok csatározásának kitenni egy város jövőjét.
- Milyen képviselő szeretne lenni? Melyek a legfontosabb tennivalók a körzetben?
Közvetlen, nyitott személyiségem van. Szeretem az embereket, szeretek velük találkozni, beszélgetni, köztük lenni. Egy képviselőnek elsősorban az a dolga, hogy találkozzon, beszélgessen azokkal az emberekkel, akiket képvisel. Meghallgassa őket, ők pedig meg merjék keresni. Másfelől pedig az, hogy képviselje az érdeküket. Makacs és elszánt ember vagyok, ha az igazságról van szó, így ez utóbbival sem lesz gond.
Milyen módszerei vannak?
A legjobb módszer az őszinteség. Mindig az igazat kell mondani!
- Kovács Zoltán maga szállt bele a kampányba, a saját felületeivel is támogatja Heizer Zoltánnét. Ez azt mutatja, hogy számukra is nagy a tét. Ön szerint mi a választás tétje?
A tét hatalmas. Most eldől, hogy valóban sikerül-e a változást elérni, vagy visszatér a korábbi városvezetés által képviselt szemlélet. Bármit is állítsanak most, véleményem szerint ha nyernek, akkor el fogják lehetetleníteni Grőber Attilát és meggátolják a változást.
Sokat találkozom a választókkal, elmondják, hogy miket mondanak nekik a Fidesz aktivistái. Azt gondolom, hogy minden eszközt bevetnek, hallani, hogy megpróbálnak majd lejáratni, valótlan információkkal. Aktivisták egész hadát készülnek bevetni a választást megelőzően, de én bízom a választókban és hiszek az igazságban. Nekünk nincsenek fizetett aktivistáink, azok az emberek segítenek, akik hisznek bennem, őszintén.
- Beszéljünk a választókörzetről is. Melyek a legtöbbet hallott problémák?
A választók szerint az utóbbi időszakban tudatosan háttérbe szorították a választókörzetet, mivel ellenzéki képviselője volt. Ismerjük ezt a fideszes hozzáállást, ennek véget kell vetni. Nem az alapján kell megítélni egy választókörzetet, hogy milyen színezetű a képviselője. Egyetértek a Fidesz jelöltjével, valóban elhanyagolttá vált az utóbbi években a választókörzet, de ez nem Grőber Attila hibája, hanem a korábbi városvezetésé. Sokan panaszkodnak az illegális hulladéklerakásra, az utak, járdák állapotára, a rendezetlen közterületekre és utcabútorokra. Csapadékvíz elvezetés, parkolás kérdése mind-mind megoldásra vár. Van tehát feladat bőven, de a lakókkal közösen, a városvezetéssel együttműködve szépen sorban meg fogjuk ezeket oldani. Az első ilyen a Kiss & Go parkolási rendszer kialakításának megkezdése. Örülök, hogy a javaslatomat elfogadta a városvezetés, bízom benne, hogy ezáltal biztonságosabb és gördülékenyebb lesz a közlekedés az Erkel iskola környékén.
- Járják a körzetet, milyenek a visszajelzések a lakosság részéről? Az emberek is érzik ezt a jelentőséget?
Nagyon pozitív visszajelzésekkel találkozunk, rengetegen biztatnak és támogatásukról biztosítanak. Fontos azonban, hogy el is menjenek majd március 2-án szavazni, mert végül az lesz a döntő.
- Mit vár a következő két héttől?
Sok munkát, rengeteg személyes találkozást. Bár fel vagyok készülve a nemtelen támodásokra is, de igyekszem mindig mosollyal az arcomon reagálni ezekre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 27. 15:22, csütörtök | Helyi
Újabb részletek derültek ki a Pápát keletről elkerülő útról
Ülésezett az új út kapcsán a tervtanács, amely a keleti elkerülő út részleteit tárgyalta.
2025. Március 27. 11:20, csütörtök | Helyi
Szabadkai Veritát visszahívták, Tóth Pétert kinevezték a Pápai Sport Kft. élére
Számos ügyet tárgyalt a város képviselő-testülete, amely első ízben ült össze a márciusi időközi választást követően, módosult összetételben.