Hírek
2012. December 12. 08:10, szerda |
Helyi
Forrás: papa-ma.hu
Kerekasztal-beszélgetés az Elfeledett Szomszédaink című kiállítás kapcsán
Orbán Imre nyílt levelére reagálva Grőber Attila szocialista önkormányzati képviselő és Áldozó Tamás polgármester közös sajtótájékoztatón jelentette be, kerekasztal-beszélgetést szerveznek az ügy tisztázására.
Grőber Attila hangsúlyozta, a kiállítás nemcsak a holokausztról és a zsidó vallásról szól, hanem a városunkról és annak értékeiről is.
- Nem mehetünk el amellett, hogy egyesek ezeket az értékeket kétségbe vonják. Szeretnénk beszélgetni arról, hogy ez a kiállítás nem hamisít történelmet, hanem értéket közvetít és büszkén mutatja be azokat, akik zsidóként éltek és tettek ezért a városért – emelte ki a szocialista képviselő, majd hozzátette, fontos, hogy a város értékeit közösen védjük meg. Emellett a kerekasztal-beszélgetés célja az is, hogy közösen tárgyaljuk meg azokat az irányvonalakat, amelyek mentén a későbbiekben hasonló kiállításokat szerveznénk – fűzte hozzá Grőber Attila.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a polgármester támogatta a kezdeményezést.
- Egyet értettünk abban, hogy ez a tárlat néhány egyszerű és könnyen értelmezhető tényt állít: Pápán éltek zsidók. Ezek a zsidók értéket teremtettek ebben a városban. És ennek a zsidó közösségnek a túlnyomó részét elpusztították egy haláltáborban. Nem tudjuk értelmezni azt, hogy ehhez képest mi a történelemhamisítás – hangsúlyozta Áldozó Tamás. A polgármester utalt arra is, e szavak akár büntetőjogi következményekre is okot adhatnak.
- Tartozunk annyival, hogy ennek a városnak az értékeit, a múltját, a polgárait, egyszóval magunkat, mindettől megvédjük – fogalmazott a polgármester, majd megjegyezte, ezért várnak minden olyan érdeklődőt a programra, aki hasonlóan gondolkodik.
A kerekasztal-beszélgetés december 13-án, csütörtökön 14:30-kor lesz, helyszíne pedig a Városháza „A”-épületének házasságkötő terme.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

