Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2013. Július 28. 13:18, vasárnap | Sport
Forrás: MTI

Kékszalag - Háromszázharminchét hajó ért szintidőn belül célba

Kékszalag - Háromszázharminchét hajó ért szintidőn belül célba

Az 512 elrajtolt hajó közül 337 tudta a 48 órás szintidőn belül teljesíteni a leghosszabb európai tókerülő pályát a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj keretében - közölték vasárnap a szervezők.

A mezőnynek a csütörtök reggeli rajtot követően kikötés és külső segítség nélkül kellett végigvitorlázni a 155 km hosszú Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat.

Első helyen az EvoPro nevű hajóval (korábban Lisa) Litkey Farkas csapata ért célba, ezzel Litkey tizenhárom éven belül a tizenegyedik Kékszalag-győzelmét ünnepelhette. Második a Király Zsolt vezette Raffica, a harmadik pedig az Obzidián Bormanufaktúra Principessa lett Rauschenberger Miklós irányításával.A gyengülő, majd a második napon szinte teljesen elálló szél a lassabb hajókkal vitorlázókat sújtotta, ezért nem érték el sokan a célt.

A Kékszalagon utoljára versenyeztek kizárólag az egytestű vitorlások, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések.A verseny rekordját tavaly óta 10 óra 34 perces idővel a Fifty-Fifty katamarán tartja, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel.Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.

MTI Fotó: Szántó Áron


Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

2025. December 04. 07:19, csütörtök | Sport

Felavatták Bozsik József egész alakos bronzszobrát

Ünnepélyes keretek között felavatták az Aranycsapat legendás labdarúgója, Bozsik József egész alakos bronzszobrát a Budapest Honvéd róla elnevezett stadionja előtt.

2025. December 04. 07:15, csütörtök | Sport

Rövidpályás úszó Eb - Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 méter pillangón

Szabó Szebasztián ezüstérmet nyert szerdán 50 méteres pillangóúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokságon.