Hírek
2018. Március 10. 21:53, szombat |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Karácsony Gergely Pápán: Magyarország egy másik jövőt választhat
Jótékonysági bálra hívta meg a baloldali pártok vezető személyiségeit Gőgös Zoltán országgyűlési képviselőjelölt, aki az estet megelőzően közös sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergellyel és Kunhalmi Ágnessel.
Gőgös Zoltán elmondta, ígéretükhöz hűen hétről-hétre szakpolitikusok meghívásával ismeretik meg programjukat. A múlt héten Korózs Lajos országgyűlési képviselő nyugdíj és szociális ügyekben beszélt, ezúttal pedig Kunhalmi Ágnes az oktatásügy kérdéskörében szólalt meg, illetve az MSZP-PM miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely ismertette tízpontos programját.
Kunhalmi Ágnes úgy fogalmazott, hogy Pápát is, mint iskolavárost sújtja az oktatásügy elhanyagolása. Mint mondta, a Fidesz az elmúlt hét évben két és félszeresére emelte a tandíjat, mely növelte az országból való elvándorlást. A szocialista politikus pénz- és eszköztelenségről, korszerűtlen szakképzésről beszélt, továbbá véleménye szerint a Fidesz központosítása gazdátlanná tette az oktatási intézményeket, elvették a forrásaikat és kivonták az önkormányzat alól az iskolákat, így a polgármester sem tud segítséget nyújtani számukra - mondta Kunhalmi Ágnes hozzátéve, komoly problémát okoz az is, hogy az iskolaigazgatók jogait korlátozták. - Pápa városának nem kellene hagynia, hogy a politikusok elvegyék tőle a tudást. Tudás nélkül minden város meghal, elsorvad. Nagy múlttal rendelkezik a város, erős itt a polgári közeg, nem lenne szabad hagyni, hogy itt is egy szürke, kilátástalan világot csináljanak, hisz ez az, ami miatt elhagyják Pápát a fiatalok. Kívánom, hogy legyen ereje ennek a polgári világnak, jobb- és baloldali polgároknak összekapaszkodni és ezt a sehova nem tartó Fidesz-kormányt elküldeni - fogalmazott Kunhalmi Ágnes.
A hódmezővásárhelyi emberek megüzenték az egész országnak, hogy az ország változást akar - kezdte nyilatkozatát Karácsony Gergely. A miniszterelnök-jelölt az elvesztegetett lehetőségek korszakának nevezte az elmúlt nyolc évet, mely sok szempontból a rombolás időszaka volt. Karácsony Gergely szerint túl azon, hogy le kell váltani a jelenlegi kormányzatot, meg kell ismertetni az emberekkel azt a programot, amit kormányra kerülésük esetén megvalósítanának. A miniszterelnök-jelölt szerint olyan hatalomra van szükség, amely az embereket szolgálja és nem fordítva. Az általa közzétett tíz pontnak a legfontosabb része az oktatásügyre, az egészségügyre és a szegénység felszámolására vonatkozik. - Egy olyan országot szeretnénk építeni, ahol az oktatás, az egészségügy, szociális ellátórendszer, a nyugdíjrendszer rendbetételével egy olyan társadalom- és gazdaságpolitikát valósítunk meg, ahol az emberekbe való beruházás a legfontosabb - fogalmazott Karácsony Gergely hozzátéve, 2018 egy nagyon fontos lehetőség arra, hogy Magyarország egy másik jövőt válasszon magának.
A miniszterelnök-jelölt Gőgös Zoltánt méltatta, akit kiváló jelöltnek tart itt a pápai központú választókerületben. - Gőgös Zoltánnál nagyon kevés ember tud a magyar politikában többet a magyar vidékről és nagyon kevés ember van, aki nála hitelesebben képviseli Pápa városát is az új Országgyűlésben - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

