Hírek
2020. Július 20. 12:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Ügyészség
Kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetése
Kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a Pápai Járási Ügyészség egy 40 éves Pápa környéki férfit.
Kapcsolati erőszak és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a Pápai Járási Ügyészség azt a 40 éves férfit, aki az egyik Pápa-környéki faluban éveken keresztül bántalmazta házastársát, de az erőszakból volt, hogy gyermekeinek is kijutott.
A vádirat szerint az elkövető és a sértett kapcsolatából, akit a férfi 2017-ben, több mint tíz év után feleségül vett, hat gyermek született. Évekig problémamentes együttélésük a vádlott féltékenysége, italozása miatt 2015-től megváltozott, vitáik, veszekedéseik rendszeressé váltak.
A férfi a veszekedések során volt, hogy heti rendszerességgel bántalmazta párját, akinek a nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseiről azonban egészen 2018 januárjáig
nem készült látlelet.
A kiskorú gyermekek a veszekedéseknek, az édesanyjukat ért szidalmaknak és tettlegességnek tanúi voltak, sok esetben látták apjukat ittasan. 2018. január közepén a vádlott házukban ismét bántalmazta, ököllel arcon ütötte, valamint trágár módon szidalmazta a feleségét, melyet ez alkalommal 12 éves fiuknak
kellett átélnie. A gyermek a veszekedések alkalmával korábban is próbált édesanyja védelmére kelni, miként ezt ekkor is megtette, s a további tettlegesség megakadályozása
érdekében telefonon értesítette a rendőrséget.
A vádlott egy ízben egyébként a tizenhárom éves lányát is bántalmazta, fejét a falba ütötte, mellyel a gyermeknek testi sérülést nem okozott.
A családban volt olyan kisebb gyermek, aki az otthon átéltek miatt az iskolában elsírta magát.
Az ügyészség vádiratában az elkövetővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

