Kormányzati romapolitikák helyett hagyni kellene, hogy a cigányok a saját útjukat járják, az államnak inkább ehhez kellene segítséget adnia. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztos-helyettes szerint az elmúlt húsz évben a kormányzatok mindig meg akarták mondani mi a jó a cigányoknak, akiknek azonban nem volt lehetőségük arra, hogy kialakítsák saját elitjüket és intézményrendszerüket.

Kállai Ernő, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének kutatója egy keddi budapesti, a magyar kormányzati romapolitikák elmúlt két évtizedének témájában megrendezett műhelykonferencián kritikus hangon szólt valamennyi korábbi és a jelenlegi kormány, a cigányokat érintő politikájáról, és húsz év "toporgásról" beszélt.
Az ombudsman-helyettes szerint ha az állam tényleg komolyan gondolja, hogy tenni akar valamit ezen a területen, akkor nem lenne szabad a romák helyett dönteni és helyettük csinálni mindent.
Szerinte a mindenkori kormánynak a romákra kellene bízni az ügyeiket, ugyanakkor ki kellene állni teljes mellszélességgel a jogegyenlőség és a diszkriminációmentesség mellett.
Kállai Ernő szavai szerint a romáknak pedig fel kell nőniük ehhez a feladathoz. Úgy vélte, tüdőszűrő programok helyett például olyan, a Gandhi Közalapítványi Gimnáziumhoz hasonló, "tökös" elitképző iskolákat kellene létrehozni, ahol felnőhetne a roma értelmiség. Hozzátette: ez azért nem szegregáció, mert oda a gyerekek önként, nem pedig kényszerből mehetnek.
Arról is beszélt, ha majd felnő egy öntudatos roma közösség, akkor lesz valójában roma-ügy, mert a mi most van, az szerinte csak szociálpolitika. Jelezte azonban, szerinte az államnak nem is áll érdekében, hogy egy öntudatos, magát irányítani, saját céljait megfogalmazni képes roma közösség alakuljon.
Kállai Ernő kétségét fejezte ki, kell-e egyáltalán kormányzati romapolitika, majd úgy fogalmazott, ha mégis szükség van arra, akkor annak nagyon visszafogottnak kell lennie, és azt kellene elősegítenie, hogy a romák a saját lábukra tudjanak állni és önállóan dönteni tudjanak saját útjukról.
Rossz útnak nevezte azt a két évtizedes gyakorlatot, hogy a roma politikusok keresik a lehetőséget, melyik párt fogadná be őket, "mint fizetett alkalmazottakat".
A kutató felidézte a magyarországi cigányok második világháború utáni helyzetét, az 1960-as, 1970-es éveket, amikor szociális problémaként tekintettek rájuk, majd számtalan telepfelszámolási, foglalkoztatási programot indítottak. Kállai Ernő szerint az elmúlt húsz év kormányzati romapolitikája szerves folytatása az akkori gondolkodásnak, csak bizonyos elemeket átstrukturáltak, vagy máshová helyeztek hangsúlyokat.
Emlékeztetett, 1993-ban megjelent a kisebbségi törvény, ahol hivatalosan is elismerték a romákat népcsoportként, de szerinte ugyanakkor "burkoltan" továbbra is akadályozták a roma politizálást, és sikerült is megakadályozni a kezdeményezéseiket. Jelezte: ekkor vált divattá, hogy "minden pártnak lesz egy cigánya (...) lehetőleg olyan, aki túl sokat nem beszél, túl nagy ambíciói nincsenek ezen a területen, de azért meg lehet mutatni".
Elmondta, aki közülük egy kicsit aktívabb volt, és nem csak az adott párt irányvonalát követte, azt igyekeztek kiszorítani, szerinte ennek tipikus példája volt, amikor a liberális pártból kiszorították a harciasan politizáló roma érdekképviseletet.