Hírek
2015. Június 10. 16:37, szerda |
Helyi
Forrás: Papa-ma.hu
Jól sikerült a mozi jótékonysági akciója
81.400 forint gyűlt össze a Petőfi mozi két jótékonysági vetítésén Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete számára. Az összeget kedden adták át a Szivárvány Óvodában.
– Nagy örömmel fogadtuk a felajánlást, hiszen egyesületünk minimális tagdíjból működteti, tartja fenn magát. Szükségünk van a különféle kiegészítésekre, amiket adományokból, pályázatokból tudunk megoldani – fogalmazott Csákvári Judit, a Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesülete elnöke, miután átvette az adományt Micsik Zoltántól, a Petőfi mozi üzemeltetőjétől. Az egyesületi elnöktől megtudtuk: szervezetük 2003 óta működik és leginkább a szakmai segítségnyújtást tűzték a zászlajukra. – Mindez évben szervezünk egy-két szakmai napot, a következő éppen a hétvégén, június 12-én lesz a Játékfesztivál keretein belül. Rendezvényeink a pápai intézményeken kívül a vidéki óvodák nevelőinek, pedagógusainak is szólnak. Emellett gyerekprogramokat, például játszóházakat, kirándulásokat is tartunk – mondta el Csákvári Judit.
Mint ismert, a pápai mozi gyermeknap apropóján jelképes összegű vetítéseket tartott, a kedvezményes jegybevételt pedig jótékony célra ajánlották fel. – Ha lehetőségünk van segíteni és minél többeknek örömet szerezni, akkor miért ne tennénk meg? A mostani akciónk kedvezményezettjének egy olyan egyesületet kerestünk, amelynek szüksége van a pénzre és az jó helyre kerül náluk. Úgy vélem, jól döntöttünk, hogy Pápa Város és Vonzáskörzete Óvodapedagógusainak Egyesületének gyűjtöttünk – hangsúlyozta Micsik Zoltán.
A fiatal mozis elárulta: a jótékonyági vetítések felülmúlták a várakozásaikat, hiszen összesen 407 nézője volt a két előadásnak. – Ebben volt egy telt házas alkalom is, amikor 241-en ültek a 238 férőhelyes moziban. Ez úgy történhetett meg, hogy egy-két szülő az ölébe vette a gyermekét. Végül 81.400 forint jött össze, amit felkerekítettünk 82 ezerre, hogy ne csörgő pénzt hozzunk – jegyezte meg mosolyogva a filmszínház üzemeltetője. Hozzáfűzte, a kezdeményezésnek biztosan lesz folytatása, a jótékonysági vetítéseket hagyományteremtő szándékkal szervezték meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

