Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Március 27. 08:33, csütörtök | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Jobbik: Van megoldás a devizahiteleseknek

Jobbik: Van megoldás a devizahiteleseknek

Z. Kárpát Dániel volt Ferenczi Gábor országgyűlési képviselőjelölt vendége tegnap este a Petőfi Sándor Gimnáziumban. A jobbikos szakpolitikus szerint az érintett pénzintézeteknek kellene viselniük a terheket.

A lakossági fórumon Ferenczi Gábor foglalta össze a devizahiteles problémakört. Úgy fogalmazott, hogy 2001-ben volt az ősbűn, amikor a Fidesz lehetővé tette a bankok számára az egyoldalú szerződésmódosítást, de felelőssé tette a 2002-2010 közötti szocialista kormányokat is, akik semmit nem tettek az ellen, hogy ilyen mértékben eladósodjon az ország lakossága.

Z. Kárpát Dániel kiemelte, a Fidesz kétharmados hatalma birtokában sem volt képes megoldani a devizahitelesek problémáját, csupán azoknak segített a végtörlesztéssel, akik a tehetősebb adósok közé tartoztak. - A Jobbik programjában a devizahitelek forintosítása szerepel, a felvételkori árfolyamon, a károsultak pedig kártérítést kapnának az indokolatlan túlfizetésükért. Továbbá részleges végrehajtási moratóriumot, de teljes kilakoltatási moratóriumot szeretnénk elérni a probléma megoldásáig. Hogyha pedig ezt az egész csomagot még magáncsőd, családi csődvédelem intézményével ki tudnánk egészíteni, akkor teljes körű védelmet kaphatnának a hitelkárosultak. A cél az, hogy senki ne fizessen többet az indokoltnál - fogalmazott a politikus.

Hozzátette, a devizahiteleseknek az érintett bankok - ami 30-40 kereskedelmi bankot jelent - szankcionálásából fizetnék ki az említett kártérítést. Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott, hogy bármely bank maradhat a piacon egy Jobbik-kormány alatt is, abban az esetben, ha Budapesten hozott és magyar nyelven írt játékszabályokat hajlandó betartani.

A párt szakpolitikusa szerint Magyarországon majdnem tízmillió embert érint a devizahitel probléma, hiszen a magyar lakosság most a hazai GDP mintegy 2-3 %-át hiteltörlesztésre költi. - Évente egy paksi bővítés árát adjuk oda a bankoknak, úgy, hogy azok nem nagyon vesznek részt a közteherviselésben, tisztelet a kivételnek - tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel beszélt arról is, hogy számos civil szervezettel állnak kapcsolatban, rengeteg megkeresést kapnak az emberektől. Autóhitelesektől a gyorskölcsön cégek áldozatain át, a klasszikus lakáshitelesekig mindenki megtalál bennünket. Elképesztő társadalmi nyomást érzékelünk és azt, hogy ez a helyzet a kiszáradt gazdasági szerkezet fenntartásához is hozzájárul. Márpedig az átlagos devizahiteles még 15 évig szerződéssel bír. A számlát azoknak kell kifizetni, akik okozták a bajokat - mondta el az országgyűlési képviselő.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost