A gyarapodás éveit felejtsük el, jó ideig a túlélés lesz a tét – állítja a röpke nyári szünet után az elemzői porondra visszatérő Demokrácia és Dilemma Intézet. Elemzőink nincsenek híján a kételyeknek, mégis konkrét és előremutató döntéseket várnak a magyar kormánytól. Különben becsukhatnánk az ország boltját.

Őszre minden szétesik, összeomlik a világ – jelentette ki félig-meddig tréfásan intézetünk egyik vezető munkatársa még nyár közepén. Azóta minden afelé mutatott, hogy igaza lesz. Az eurózóna válsága mélyül, a görögök és a portugálok a kutyát sem érdeklik, amikor már az olaszok, a spanyolok és a franciák is bajban vannak, az Egyesült Államokat leminősítették, Németország lassult, a magyar gazdaság stagnál, súlyos százmilliárdok fognak hiányozni az elszámoláskor.

Mi kacsint?

Ebben a helyzetben nemhogy 2008, hanem egyenesen az 1930-as évek réme kacsint ki a jövőt eltakaró ködök mögül. Nincs az az elemző, aki sejtené, mi vár ránk, akár megközelítőleg is. Ahogy egy-két évvel ezelőtt arra sem számíthatott senki, hogy a frank árfolyama hirtelen megbolondul, úgy most is sötétben tapogatóznak a legnagyobb elmék.

Tisztában vagyunk vele, hogy a magyar devizahitelesek problémája részprobléma, ám az is igaz, hogy kihat az egészre. Ha egyre nagyobb összegeket kell költeni a törlesztőrészletekre, az azt jelenti, hogy kevesebb jut fogyasztásra. Ha csökken a fogyasztás, mérséklődik a termelés, leáll a növekedés, és máris benne vagyunk a 22-es ördögi körrel kombinált csapdájában.

A Nyugat alkonya

De tehet-e bármit Magyarország akkor, amikor majdhogynem semmi sem múlik rajta? Politikai deklarációkban rendszeresen előjön, hogy a kormány, illetve a kormánypártok hibái gyengítik a forintot. Vállalva az ódiumot állítanunk kell: a forint nem gyengül. Fizetőeszközünk számára főképpen az euró a mérce, amely konstellációban gyakorlatilag semmi sem történik hónapok óta. Amennyiben esetleg a dollárt néznénk, pláne biztató a kép: egy év alatt közel tíz százalékot erősödtünk.

Egy szó, mint száz, nem mi zuhanunk kicsiben, hanem Európa és a világ jókora része nagyban. Ebből az egérfogóból csak nekünk, önerőből, saját hajunkba kapaszkodva nem lehet kitörnünk. Nincs mese, a Nyugat alkonya a mi alkonyunk is – nem Orbán Viktornak kell megállítania a frankot két pici kezével –, sőt van még egy rossz hírünk: nem Keleten keresztül vezet a kiút. Lassan végzünk a képes beszéddel, de: az egyetlen esély az, ha mégsem a végső pusztulás közeleg, hanem csak egy újabb hullámvölgybe tartunk egyelőre lefelé. Tudni való: a völgy legmélyebb pontja után megint kaptató következik.

Csend a lelke?

Munkatársaink feltétlenül szeretnék elkerülni a félreértéseket. Szó sincs arról, hogy minden a németeken, az amerikaiakon vagy a svájciakon, netán a kínaiakon vagy a japánokon múlik. Hogy lehetünk hülyék, mert úgyis kirángatnak a mocsárból. Hogy hiába lennénk okosak, úgyis magukkal rántanak a mélybe.

Nem kell messzire visszamennünk az időben, emlékszünk jól: saját ostobaságunk, töketlenségünk kellett ahhoz, hogy a 2008-as válság sokkal inkább megviseljen bennünket, mint a környező országok bármelyikét. A többiek tartották magukat úgy-ahogy, mi megrogytunk, hála politikusaink ésszerűtlen döntéseinek.

A kormány az elmúlt hetek történéseit gyakorlatilag érdemi reakciók, kommentárok nélkül hagyta. Történhetett bármi, mondhatni, senki sem szólalt meg. Az euró és a svájci frank viszonyának alakulására Orbán Viktornak nem is lehetett volna befolyása, ám a csend sosem tartozott a legjobb megoldások közé. Még az sem igaz, hogy mindig érdemi kijelentéseket kell tenni, csak az biztos, hallgatni nem arany.

Mocskos idők

A DeDinek nincsenek első kézből származó információi arról, valóban szünet nélkül dolgozott-e a miniszterelnök és a kormány ezen a nyáron – az első körben eltitkolt dél-angliai pihenést leszámítva –, de az világos előttünk, hogy kemény, embert próbáló idők jönnek.

Ezek tükrében Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatója jókor jött, még úgy is, hogy a konkrét tervek, elképzelések ismertetését későbbre, a szeptember első harmadában esedékes kormánypárti közös frakcióülés utánra halasztotta. Fontos volt határozottan állítania, hogy a gyenge GDP-adat következményeivel szembenéznek, a hiánycélt tartani fogják, az államadósság visszaszorítására vonatkozó terveket tartják.

A labilis helyzetben a nem annyira tartalmas, de határozott hangú nyilatkozatoknak is lehet jótékony hatásuk, nem gyengítik a forintot, segítenek a tőzsdének. A piac ki van éhezve a jóhír-szilánkokra. Persze igaz: csütörtökön, illetve még később okosabbak leszünk ez ügyben.

Reményhal

De hosszabb távon képtelenség pusztán szavakból várat építeni. Érthető, okos, előremutató, végrehajtható tervek kellenek. Széll Kálmán önmagában semmire sem elegendő – úgy pláne nem, hogy egyébként megvalósítása sem halad az elvárt ütemben –, radikális, nagyszabású ötletekkel kell előhozakodni. Hogy képes-e erre a csapat, az ügyben minden elemzőnek vannak kételyei, nekünk miért ne lennének? De hát tiszta sor: a remény hal meg utoljára.

Ha őszre minden szétesik, és összeomlik a világ, akkor úgyis mindegy. De ha mégsem, akkor nem mindegy. Nagyon nem.

A miniszterelnök hivatalba lépése után nem sokkal még arról is beszélt, egyszer csak beköszönt a gyarapodás éve. Hát ezt felejtsük inkább el. A túlélés a tét. Sarlatánság lenne megtippelni, meddig tarthat ez az időszak. Olvasóink jól tudják: a sarlatánság nem kenyerünk.