Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2023. Június 05. 19:48, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet Dáka és Nagyalásony között

Ittasan, jogosítvány nélkül okozott halálos balesetet Dáka és Nagyalásony között

A 32 éves férfi többszörös visszaesőként karambolozott 2021 októberében, a baleset következtében elhunyt a mellette utazó felesége.

A Pápai Járásbíróság halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 7 év 4 hónap fegyházbüntetésre, 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a 32 éves férfit, aki a bűncselekményt többszörös visszaesőként követte el. A bíróság ítéletében megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, kötelezte továbbá őt az eljárás során felmerült több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021. október 26-án ittas állapotban közlekedett – úgy, hogy vezetői engedéllyel soha nem is rendelkezett – az általa vásárolt személygépkocsival a 8403-as számú úton. A személygépkocsi jobb oldali első ülésén felesége, a sértett, bal oldalon hátul testvére, a tanú foglalt helyet. A sértett a biztonsági övet nem használta.

A vádlott közlekedése során egy balra ívelő útkanyarulatban ittasságából kifolyólag a megengedett legnagyobb sebességet meghaladva, 110-120 km/h sebességgel közlekedett, amely miatt elvesztette irányítását a személygépkocsi felett és a menetirány szerinti jobb oldali füves vízelvezető árokba, majd az ott található fának ütközött 92-98 km/h sebességgel, a személygépkocsi rossz műszaki állapotú fékrendszere miatt nem volt alkalmas a kanyar előtti megfelelő lassításra, ami a kanyarban haladva eltúlzott sebességhez vezetett. A műszaki hiba nem hirtelen alakult ki, a vádlottnak a jármű nem megfelelő műszaki állapotáról tudomással kellett bírnia.

A baleset következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd kórházi kezelése során elhunyt. A sérülések elszenvedése és a halálos eredmény bekövetkezése között a közvetlen okozati összefüggés megállapítható.

A baleset következtében a tanú 8 napon belül gyógyuló, míg a vádlott 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett el.

Mivel az akkor bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait megszegte, illetőleg a februári tárgyaláson nem jelent meg, a bíróság a vádlott ellen belföldi, majd európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

Az elfogatóparancs alapján a vádlott őrizetbe vétele a tárgyalást megelőző napon megtörtént, ezért a bíróság haladéktalanul intézkedett, hogy a májusi tárgyalásra a vádlottat állítsák elő.

Az ítélet kihirdetését követően a bíróság rendelkezett a vádlott letartóztatásáról is. A letartóztatást – a vádlott korábbi szökésére és a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamára is figyelemmel – a szökés, elrejtőzés veszélye miatt látta indokoltnak a bíróság.

A vádlott és védője mind az ítélet, mind a letartóztatást elrendelő végzés ellen fellebbezést jelentettek be, míg az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása céljából élt fellebbezéssel az ítélettel szemben; másodfokon a Veszprémi Törvényszék jár el. A fellebbezésnek a kényszerintézkedés tárgyában hozott végzés végrehajtására nincs halasztó hatálya, így a férfi a másodfokú döntésig letartóztatásban marad.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost