Hírek
2017. Szeptember 08. 09:17, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápai Rk.
Iskolarendőr foglalkozás a katolikus iskolában
Első osztályosoknak tartott közlekedési foglalkozást a Szent István Római Katolikus Általános Iskola rendőre Pápán.
Császárné Elek Veronika c. r. alezredes iskolarendőr 2017. szeptember 6-án délelőtt a Szent István Római Katolikus Általános Iskola első osztályosait kereste fel, akikkel az alapvető gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályiról beszélgetett. Valamennyi kisdiák számára átadta az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által biztosított „Iskolás lettem” című közlekedési foglalkoztató füzetet, amelynek első feladatát közösen oldotta meg a gyermekekkel. A tanulók a játékos foglalkozás alatt hasznos közlekedési ismeretekkel gazdagodtak. Megtudták, hogy rollerrel, görkorcsolyával és gördeszkával közlekedve is gyalogosnak minősülnek, így elsősorban a járdát vehetik igénybe, valamint megtanulták azt is, hogy az úttesten történő átkelés előtt mindig körül kell nézniük.
Mivel a gyermekek nagy része autóval és autóbusszal érkezett az iskolába, ezért szóba kerültek az utasokra vonatkozó szabályok is, különös tekintettel a biztonsági öv, valamint a gyermekbiztonsági rendszer használatának fontosságára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

