Hírek
2017. Szeptember 10. 08:41, vasárnap |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), Pápa-ma.hu
Iskolaépületek újulnak meg
A Pápai járásba is jut az iskolafelújításokra szánt forrásból.
Több mint 61 millió forintból újulhat meg a pápai Weöres Sándor Általános Iskola épülete az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programnak köszönhetően. Ebből az összegből többek között korszerűsítenek 12 tantermet, illetve felújítják a lapostető szigetelését és vízelvezetését – tudtuk meg Egyházi Andreától, a Pápai Tankerületi Központ vezetőjétől.
A beruházás hátterével kapcsolatban Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány kiemelten támogatja a köznevelési rendszert, az ágazat fejlesztéseit 2014 és 2020 között az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében valósítják meg. Tartalmi, módszertani korszerűsítésre több mint 143 milliárd forint áll rendelkezésre, míg köznevelési intézmények infrastrukturális beruházásaira közel 126 milliárd forint fordítható. A kormánypárti politikustól megtudtuk, átfogó iskolafejlesztési programot indítanak Magyarországon, aminek során 81,2 milliárd forint forrásból közel 400 település 527 intézményét újítják meg.
Egyházi Andrea bejelentette: az elkövetkező három évben a Pápai járásban a lovászpatonai Bánki Donát Általános Iskola és a pápai Weöres Sándor Általános Iskola, míg a Devecseri járásban a Noszlopi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola intézményfejlesztése valósulhat meg az EFOP keretében, összesen több mint 200 millió forintból. Mint mondta, az elmúlt harminc évben ilyen nagy volumenű iskolafejlesztési program nem történt az érintett intézményekben. Az említett három, a Pápai Tankerületi Központ (PTK) által fenntartott iskolában közel 650 diák tanul.
A tankerület igazgatója megjegyezte, a sokrétű rekonstrukciós munkákról általánosságban elmondható, hogy új, korszerűen felszerelt tantermeket alakítanak ki, megújulnak a nyelvi képzési helyszínek, illetve informatikai eszközök érkeznek az iskolákba. – A pályázatok benyújtásakor nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a fejlesztések ott történjenek meg, ahol arra a legnagyobb szükség van. A beruházások a nemzeti költségvetés és az EFOP keretében, várhatóan három éven belül valósulnak meg – tájékoztatott Egyházi Andrea, majd részletesen is szólt a három iskolát érintő fejlesztésekről.
A pápai Weöres iskola több mint 61 millió forintból újulhat meg, ebből az összegből többek között korszerűsítenek 12 tantermet és tanári irodákat, átépítik a természettudományos termet, felújítják a lapostető szigetelését és vízelvezetését. Az elmúlt években az önkormányzat saját forrásból megkezdte az épület energetikai korszerűsítését, ami az EFOP-nak köszönhetően most folytatódhat.
A lovászpatonai iskola több mint 54 millió forint támogatásban részesült, ezt a pénzt például egy természettudományos terem és új oktatótermek kialakítására, nyílászárók cseréjére, vizesblokk-felújításra, valamint gépészeti és elektromos vezetékek korszerűsítésére fordítják. A noszlopi iskola mintegy 87 millió forint pályázati forrást nyert el. Itt egyebek mellett kialakítanak egy nyelvi és számítástechnikai szaktantermet, átépítik az elektromos és a gépészeti vezetékrendszert, illetve új padlózat épül antisztatikus burkolattal. Továbbá kicserélik a nem megfelelő állapotú nyílászárókat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

