Nagy, történelmi idők tanúja, tanúságtevője, dr. Sulyok Dezső néhai pápai polgármester parlamenti képviselőtársa. Ezekben a nehéz órákban, mi, akik közelebbről ismertük, tiszteltük, szerettük, megrendülten búcsúzunk Tőle; János bácsitól, János bátyánktól.

Ma, kora reggel, egy kedves, közös ismerősünktől kapva a szomorú hírt, tudom, tegnap este még ezzel búcsúzott tőle a telefonban: összetartozunk! Hírtelen Sajgó Szabolcs szerzetes gondolatai jutottak eszembe: „Nem csak a földi életet élő embernek van szüksége arra, hogy törődjenek vele, hanem az égi vadászmezőkön járóknak is. Összetartozunk. Ez tény. Ha nem veszünk tudomást a csillagokról, attól még vannak. Ha nem veszünk tudomást az elhunytakról, attól ők még léteznek. Az én életem is teljesebbé válik, ha rájuk tekintek, a szemhatárom, a látószögem szélesebb lesz, a világ teljesebb.” Ez adjon most erőt mindnyájunknak!

Az alábbiakban föl szeretném idézni Prof. Dr. Horváth János életének fontosabb momentumait!

A Fejér vármegyei Cecén, református kisgazdacsaládban látja meg a napvilágot 1921. november 7-én, – édesanyja révén Tinódi Lantos Sebestyén családjának leszármazottjaként. Gazdálkodó és vállalkozó szellemű fölmenői közt nagy tisztelet övezi 1848-49 függetlenségi hagyományait (jó négy évtized múlva talán nem véletlenül lesz majd az Amerikai Egyesült Államokban a Kossuth Alapítvány egyik létrehozója, vezetője).
Az elemi iskolát szülőfaluja református népiskolájában végzi; tizenegy esztendős, amikor édesapja elhunytakor félárván marad, és budapesti nagynénjéhez kerül. A fővárosi, Vas utcai Gróf Széchenyi István Felső Kereskedelmi Fiúiskolában szerzi meg az érettségit. Ezen tanulóévek alatt – az 1930-as években – lesz tagja a Magyar Cserkészszövetségnek, a Keresztyén Ifjúsági Egyesületnek, valamint a Soli Deo Gloria Református Diákszövetségnek. Kapcsolatba kerül a legendás református nőszövetségi vezetővel, az üldözötteket mentő Zsindelyné Tüdős Klárával, illetve a „bibliás politikusként” ismert, a szórványban lévő emberekhez könyveket eljuttató Szórványkaláka Szolgálat vezetőjével, Kiss Sándorral, aki nem mellesleg a náciellenes magyar ellenállási mozgalom ifjúsági szárnyának egyik ismert tagja is. 1943 és ’45 között a Kiss irányította Kaláka Szolgálat végrehajtó bizottságában intézői tisztséget kap. Az ifjú Horváth János számára a Kaláka Szolgálat testhezálló feladat, a Biblia napi olvasása neki mindig is erőt ad, utat mutat, első számú forrása mindenben, ami történelem, erkölcstan és költészet.
Aztán beszervezik a Magyar Közösségbe, – teljesebb nevén a Magyar Testvéri Közösség nevű titkos, hazafias, náci-nyilasellenes társaságba, továbbá a Szabad Élet Diákmozgalom tevékenységébe is. Ezekkel egyidejűleg lép be a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba, majd a magyar parasztság érdekében tevékenykedő politikusokat összefogó Magyar Parasztszövetségbe is. Ekkortájt ismerkedik meg a második világháború alatti antifasiszta mozgalom egyik legjelentősebb magyar alakjával – a 75 éve, 1944 karácsonyán a nyilasok által megölt –, Bajcsy-Zsilinszky Endre publicistával, országgyűlési képviselővel. Nem sokkal Bajcsy-Zsilinszky után őt is letartóztatják a hungarista Számonkérő Szék emberei. A hírhedt Margit körúti fogházban kegyetlen módszerekkel vallatják, szerencsére a halálos ítélet végrehajtásától az ostrom zűrzavarában megmenekül. Az ostrom alatt, 1945 januárjában, a pesti Rákóczi téren társaival ő temeti el a két világháború közötti magyar irodalom nagy hatású képviselőjét, a nyilas-ellenes írót, Szabó Dezsőt.

A második világháború végeztével életre hívója, elnöke a Kisgazdapárt angyalföldi szervezetének, tagja és soros elnöke a kerületi Nemzeti Bizottságnak, a kisgazdák képviselője a Magyar Vöröskereszt feladatát társadalmi szervezetként átmenetileg átvevő Nemzeti Segélyben, szövetkezeti osztályvezetője, majd gazdaságpolitikai igazgatója a Magyar Parasztszövetségnek. Megválasztják a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség presbiterévé is.
Fiatalként rendkívül aktív tevékenységet vállal a háború romjain újrainduló ország közéletében. Számtalan új feladatot old meg, míg 1947-ben lediplomázik a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán. Az ún. koalíciós évek alatt ott van tagként az Országos Szövetkezeti Tanácsban, alelnökként az Országos Mezőgazdasági Szövetkezeti Központban, igazgatósági tagként a Magyar Parasztok Értékesítési, Beszerzési és Fogyasztási Szövetkezetében, a Mezőgazdasági Termelők Egyesült Szövetségében, elnökként a Nostra Általános Áru- és Közraktárközpont Rt.-nél, társelnökként az Amerikai-Magyar Segélyakciónál, miniszterelnöki delegátusként az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) Segély- és Újjáépítési Bizottságnál.
Az 1945-ös őszi önkormányzati választásokon Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága tagjává, majd az országos választásokon nemzetgyűlési képviselővé választják. Meglepetést okoz választási eredményével, ugyanis kisgazdaként nem akárkivel, a kommunista Kádár Jánossal vetélkedik Angyalföld lakóinak meggyőzéséért.

A Parlamentben pénzügyi bizottsági tagként fontos szerepe lesz a pengő hiperinflációját felváltó stabil forint megteremtésében, a külgazdasági kapcsolatok kezdeményezésében, a független családi gazdaságok erősítésében, a földreform stabilizálását előmozdítani kívánó szövetkezeti törvény parlamenti előadásában. Mint fiatal fővárosi, értelmiségi politikus gyakran kap kiegyensúlyozó szerepet a párt és a parasztmozgalom között. Olyanokkal működik együtt, – kerül közelebbi kapcsolatba, mint például a jeles szociográfus-agrárpolitikus Kerék Mihály, az újjáépítést miniszterként irányító kisgazda id. Antall József, a parasztpárti Kovács Imre író és Farkas Ferenc újságszerkesztő-kiadó, a miniszterelnök Nagy Ferenc, vagy az Országgyűlést elnöklő Varga Béla. Az utóbbi két személyiséggel majd az amerikai emigráns magyarság körében is tovább mélyül kapcsolata.

A koncepciós eljárások kezdetekor, 1947 januárjában köztársaság-ellenes összeesküvés koholt vádjával letartóztatják, a Magyar Közösség elleni Mistéth-koncepciós per hatodrendű vádlottjaként augusztus végén három és félévnyi kényszermunkára ítélik. Közben a balra tolódó kisgazda pártvezetés kizárja a pártból is. Büntetését a Népbíróságok Országos Tanácsa 1948 márciusában három évre mérsékeli ugyan, de végül mégis négy évet tölt fogságban. Szabadulását követően, 1951-ben a Siemens Röntgengyárban fizikai munkásként, majd a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban műszerészként dolgozik. Az 1956-os őszi magyar forradalom és szabadságharc napjaiban a Magyar Forradalmi Gazdasági Tanács elnökévé nevezi ki a miniszterelnök Nagy Imre; s részt vesz a Kisgazdapárt, illetve a Parasztszövetség újjászervezésében. A szovjet megszállás bekövetkeztével emigrálni kényszerül, New Yorkban, az ENSZ-nél megkísérli többedmagával befolyásolni a Szovjetuniót, hogy térjen vissza az 1945-ös „platformhoz”, és az október 30-i moszkvai nyilatkozatban foglaltakhoz. Sikertelensége és itthoni fenyegetettsége láttán feleségével és kislányával együtt az Amerikai Egyesült Államokban telepedik le. Többedmagával alapítója a Strasbourgban létrejövő Magyar Forradalmi Tanácsnak, majd New Yorkban a Szabad Magyarország Nemzeti Képviseletének. Továbbá résztvevője az emigráns Kisgazdapárt szervezésének, alelnök-pénztárosa a Magyar Szabadságharcos Szövetségnek, alapítója 1957-ben, majd 1966 és ’72 között elnöke az amerikai pénzügyi támogatással működő, kulturális célokat szolgáló Kossuth Alapítványnak.

Hosszúra nyúló emigrációja alatt is hallatlanul buzgó társadalmi és szakmai munkabírás jellemzi. Az 1950-es évek végén, a ’60-as évek elején vendégprofesszorként munkál a Fülöp-szigeteki Manila egyetemén, professzorként a Washington állambeli Walla Walla város Whitman College-n, 1963-tól három esztendőn át ösztöndíjasként közgazdaságtant tanul a New York-i Columbia Egyetemen, 1966-ban PhD tudományos fokozatot szerez. 1971-72-ben vendégkutatója a Columbia Egyetem Kommunista Ügyek Kutatóintézetének, 1968-tól az 1990-es évek közepéig, Magyarországra való hazatelepüléséig kitüntetett státusú egyetemi tanára Indiana állam indianapolisi Butler Egyetemének. 1983-ban megalapítója és elnöke az Indianapolis Export Trading Companynak. Tanít és kutatásokat irányít a Colorado, California, Virginia, Indiana és a Columbia Egyetemen, temérdek szaktanulmány és cikk írója a makroökonómia, a monopóliumok, a növekedés és szociális juttatások témáiban, mindemellett számos kötet szerzője és társszerzője.

Az emigrációban nem egy szakmai és tudományos szervezet dolgait is segíti: tagja 1957-1996 között az American Economic Associationnak, 1965-1995 között az Association for Comparative Economicsnak, programelnöke 1968-tól tíz éven át az American Statistical Associationnak, elnöke 1988-1992 között az Indiana Council of World Affairsnak, igazgatója 1995-1997 között az indianapolisi Partner Church Councilnak, 1990-1999-ig az Association for the Study of the Grants Economynak.
Mintegy négy évtized után, 1997-ben költözik haza Magyarországra. Tudományos munkássága elismeréseként ekkor avatják díszdoktorrá a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, megkapja az 1989-90 utáni demokratikus Magyarország első köztársasági elnökétől – az egykor fiatalon szintén a háború alatti ellenállási mozgalomban küzdő, és a háború utáni kisgazda ifjúság soraiban is tevékenykedő –, Göncz Árpádtól a Magyar Köztársaság Elnöki Emlékérmét is. Ettől fogva – élete végéig – még számos elismerésben részesül az amerikai magyar emigrációban végzett szakmai és társadalmi tevékenységeiért, s ezeken felül a magyar parlamentarizmus legjobb hagyományainak megőrzéséért: megkapja a Sagamore of the Wabash-érdemrendet, az Amerikai Egyesült Államok magas kitüntetését, a Truman-Reagan Szabadságérmét, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, a Radnóti Miklós Antirasszista Díjat, a Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet (ezen kettőt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége /MEASZ/ volt alelnökeként jómagam adhattam át számára), a Mindszenty-emlékérmet, Pécs város Szabadság-díját.

Újra bekapcsolódva az 1990-es évek végi magyar közéletbe, haláláig több egyesület, alapítvány, civil társaság (pl.: Magyar Közgazdasági Társaság Kultúra-gazdaságtani szakosztálya, Kultúraközvetítők Társasága, Ezerkilencszáznegyvenöt Alapítvány, Tildy Zoltán Alapítvány, Kovács Béla Emlékbizottság, Hőgye Mihály Alapítvány, Interparlamentáris Unió Magyar Tagozata, MEASZ–Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság, Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely stb.) tagjaként, elnökeként, tiszteletbeli elnökeként, kitüntetettjeként fontosnak tartja a múlt századi magyar történelem elmúlt évtizedeinkben kevésbé hallatott eseményeinek, személyiségeinek megismertetését, az emlékezet fönntartását.

1998 során a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnökének, dr. Orbán Viktornak a fölkérésére elvállalja a politikai közösség gazdaságpolitikai bizottságának irányítását, – hathatós segítséggel lévén azon gazdasági program megalkotásában, mely által a ’98-as választásokat követve sikerül kinövekednie Magyarországnak az 1989-90-es rendszerváltoztatás óta sújtó válságból. Majd ötvenegy esztendős politikai száműzetés után ismét magyar parlamenti mandátumot szerez pártja országos listájáról a Magyar Országgyűlésben; ahogy 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is.

A „magyar szabadság veteránja, a független, kisgazda, polgári és hazafias szellemiség leghitelesebb képviselője” több mint öt évtizednyi kényszerszünetet követve újra fáradhatatlan szereplője lesz megannyi magyar parlamenti vitának; temérdek törvénymódosítási és jogharmonizációs vitában vesz részt, több ízben vezérszónokként. 2003-ban a Magyar Országgyűlés legidősebb tagjává, s egyben annak korelnökévé is válik. Még túl a kilencvenedik életéven is gyakorta vendége, előadója tudományos konferenciáknak, s mint utazó nagykövet jószolgálati, diplomáciai megbízatásokat is vállal.

Mint korelnök, a 2006 májusi alakuló ülésen a következőket mondja ünnepi beszédében a Tisztelt Ház előtt: „Engedtessék meg, hogy idézzem Kossuth Lajos emlékezetes szavait, amelyek 158 esztendővel ezelőtt megszólították volt törvényhozó elődeinket: »Úgy érzem, mintha Isten kezembe adta volna a tárogatót, hogy felhívjam önöket«. Én ma, most itt, 2006-ban, ezen a történelmi emelvényen a szimbolikus tárogató helyett egy képzeletbeli tükröt tartok fel – azért, hogy rálássunk azoknak a magyar embereknek a dolgaira, akik követeikként ide küldöttek bennünket, meg azért is, hogy megvizsgáljuk a mi magunk személyes és együttes teljesítményeit, egyúttal féltő szeretettel őrizzük az Országgyűlés reputációját. Mert ugyan vitatható-e, hogy mind a sikeres törvényalkotás, mind a hatályos kormányzás-ellenőrzés olyan Országgyűlést kíván, amelyet köztisztelet övez és önbecsülés éltet? Köztisztelet övez és önbecsülés éltet – aligha kérdéses, hogy e két cél szervesen összefügg…”

A Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke, Pápa város díszpolgára, dr. Kövér László írja a tavaly megjelent, Az élet sava-borsa című, Horváth Jánosról szóló életregény előszavában: „A zsarnokság idején Bibó István veretes szavakkal és gondolatokkal megírta a szabadságszerető ember tízparancsolatát. Kilencvenhét esztendő alatt Horváth János egyetlen parancsolat ellen sem vétett. Ha egyszer valaki megírja a nemzetét szerető ember tízparancsolatát, tisztelettel javasoljuk, hogy előtte mindenképpen merítsen Horváth János életpéldájából is.”

Az 1848-49-es hagyományokat családi múltja révén mindhalálig őrző Horváth János számára a magyar szabadságharc szellemi vezére, a nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok fölszámolásáért és a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, Kossuth Lajos mindig is fontos volt, szívesen idézte a „leghívebb magyart”; nem hiába fektetett irdatlan energiát ott, kint, a tengerentúlon a Kossuth Alapítvány működtetésébe is. De fontos volt számára a másik „hű magyar”, a Kossuthot szintén példaképnek tekintő, az ugyancsak a szabad, független Magyarországért küzdő, mártírrá levő Bajcsy-Zsilinszky Endre alakja is. S Horváth Jánossal engemet főként ez kötött össze az utóbbi évtizedben. Mindazon ötletemben, kezdeményezésemben akceptált, amely Bajcsy-Zsilinszky emlékének ápolását, fönntartását, továbbörökítését célozta, mert mindketten egyetértettünk a „benne van nemzeti történelmünkben, de – mindnyájan érezzük – még nem a helyén” – illyési gondolattal. Így szerveztünk közösen emlékbizottságot a magyar antifasiszta szövetség égisze alatt 2012 és 2016 között – melyben a nemzeti ellenállás másik nagy doyenével, dr. Vitányi Ivánnal együtt vállalta a tiszteletbeli elnöki tisztséget –, közben hívására Bajcsy-Zsilinszky emlékülést az Országház falai között, s személyes támogatásával, ajánlásával reprintként újfent közreadva Illyés Gyula: Zsilinszky című kis emlékfüzetét. Nagy figyelemmel kísérte Balaton melletti, pálkövei erőfeszítéseimet – melyet a Bajcsy-Zsilinszky Emlékház megmentése, az ottani Bajcsy-Zsilinszkys emlékezet gondozása ügyében huzamos ideje végeztem-végzek a helyiekkel –, aztán az antifasiszta szövetséges emlékbizottság utáni kis civil társaság, a pálkövei Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhelyt is. De kivételes érdeklődéssel követte lokális, honismereti jellegű dolgaimat is; az Elsősorban pápai Városbarát Egyletet, különösen örült kossuthi és negyvennyolcas vonatkozású indítványaimnak, vagy a néhai kisgazda politikustársával, az ugyancsak emigrációba kényszerült volt pápai polgármesterrel, országgyűlési képviselővel, dr. Sulyok Dezsővel kapcsolatos emlék-fölvetéseimnek, többek között annak, hogy jó volna földi maradványait egyszer hazahozatni. (Sajnos, ez mindmáig nem sikeredett.) Viszont mindig büszkén emlegette nekem, hogy szülővárosomban ő avatta föl 2002 tavaszán Sulyok első köztéri szobrát. Politikai hovatartozásra való tekintet nélkül elfogadott, – tisztában volt közéleti-politikai „kanyargóimmal”, vívódásaimmal, „fájdalmaimmal”; értett és megértett. „Nyugalom, csigavér!” – intett rendre nem egyszer. Első volt, aki az utóbbi években inkább függetlenségre, „pártonkívüliségre” ösztökélt. Mindig megtiszteltetés volt közelében lenni, őt hallgatni, vele gondolkodni, – többször talán olyan érzéssel, szívvel hozzá zarándokolni, mint anno az agg Kossuthoz tehették azt a régiek. Szinte „egyszemélyes intézmény” volt; álma – melyről oly sokat hallgattam – egy igazi, valódi, hiteles magyar „vidék-párt”, egy széles körben elfogadott-támogatott újfajta Kisgazdapárt föltámasztása sajnos nem igazán valósult meg életében; s gondolkodott egy „Horváth János Alapítvány” megvalósításán is.
Utoljára idén június tájékán, az ihászi csata 170. évfordulója előtt nem sokkal beszéltünk telefon útján, s aztán sajnos hosszas kórházi ápolás következett…

Újra a Sajgó-féle gondolatok jönnek elém: „Nem csak a földi életet élő embernek van szüksége arra, hogy törődjenek vele, hanem az égi vadászmezőkön járóknak is. Összetartozunk. Ez tény. Ha nem veszünk tudomást a csillagokról, attól még vannak. Ha nem veszünk tudomást az elhunytakról, attól ők még léteznek. Az én életem is teljesebbé válik, ha rájuk tekintek, a szemhatárom, a látószögem szélesebb lesz, a világ teljesebb.”

Prof. Dr. Horváth János, János bácsi, János bátyám, – János bátyánk életével, munkásságával, tanúságtételeivel teljesebbé váltunk, mi, magyarok. Szélesedjék az elkövetkezendő magyarok látószöge is, legyen szebb, teljesebb a magyar jövendő az Ő üzenet-művei és emlékezete által! Isten veled, János bátyám!

Pápa, 2019. november 25.

Kerecsényi Zoltán,
a Kossuth Szövetség Veszprém megyei titkára,
a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely ügyvivője

Prof. Dr. Horváth János életútjának, pályafutásának jobb megismerése céljából tisztelettel ajánlom a fönti életút-összeállításhoz forrásként használt alábbi irodalmakat:

- Csúri Ákos: Két pogány közt – Törhetetlenül (Horváth János és az ország háza). Cvikker Média Kft., Budapest, 2018.
- Élő történelem – Horváth Jánossal, a parlamenti képviselők doyenével beszélget Spangel Péter. Kairosz Kiadó, Budapest, 2012.
- Zsiros Mária-Menyhárt Ferenc: Az élet sava-borsa. – Horváth János életregénye. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2018.

Fotó-montázs forrása: Kerecsényi Zoltán (Archív)
Nyitó kép: Huszár B.