Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2025. Október 05. 09:11, vasárnap | Helyi

In memoriam ‒ Kozmitsné Tomor Ibolya (1955‒2025)

In memoriam ‒ Kozmitsné Tomor Ibolya (1955‒2025)

Október 5-én lenne 70 éves Kozmitsné Tomor Ibolya, a pápai Bartók Béla Zeneiskola legendás fuvolatanára, aki 2025. június 12-én, türelemmel és méltósággal viselt szenvedések után hunyt el.

Temetésére június 20-án került sor a pápai Kálvária templomban és temetőben, ahol családja, barátai, kollégái, tanítványai és tisztelői rótták le kegyeletüket. Halála olyan űrt hagyott maga után, amiből még a mai napig sem tudtunk felocsúdni. Talán ezért nem születtek róla eddig sorok. Most azonban ‒ születésnapja közeledtével ‒ mi, egykori tanítványai, szeretnénk ezzel az írással emlékezni rá, hogy alakja és emléke valóban örökké élhessen.

1955. október 5-én született Celldömölkön. Zenei tanulmányait is itt kezdte meg, majd a győri konzervatóriumban folytatta, ahonnan egyenes út vezetett a győri Zeneművészeti Főiskolára. Olyan neves tanárok mellett mélyíthette tudását, mint Varga Júlia, Eördögh János, Prőhle Henrik vagy Kovács Lóránt. A magyar fuvolaiskola hagyományainak biztos alapjait, az igényes szakmai tudást és a zene szeretetét később generációk egész sorának adta tovább.

Életének 40 éve kötődött a pápai Bartók Béla Zeneiskolához, ahol fuvolát és zongorát egyaránt tanított. Töretlen lelkesedéssel, jókedvvel, de kellő szigorral nevelte tanítványait. Szigora sosem volt rideg: mindig a szeretet és a fejlődés szolgálatában állt. Sokan emlékeznek ma is humoros, de találó megjegyzéseire, amelyek egyszerre derítették mosolyra a növendékeket, ugyanakkor fegyelmezett, komoly munkára is ösztönöztek.

Tanítványai közül sokan választották a zenei pályát, mások pedig életük egyéb területén vitték tovább azokat az értékeket, amelyeket tőle kaptak. A teljesség igénye nélkül említsük meg néhányukat: Horváth Dorina, Mógor-Schmidt Katalin, Édes Ágnes, Kozma-Páll Erzsébet, Szabady Ildikó (Junior Prima-díjas), Nyilas Édua, Kertész Eszter, Hetyei Zsolt, Kossuth Gergő és még sokan mások. Mindannyian büszkén vallják, hogy az Ibi nénitől kapott alapok életük meghatározó részei lettek.

Életének legfontosabb társa férje, Kozmits Sándor, akivel 44 éven át példamutató házasságban éltek: szeretet, türelem, egymás iránti tisztelet és hűség jellemezte közös útjukat. Sanyi bácsi minden koncerten és növendékhangversenyen ott volt, kamerával a kezében, büszkén, szeretettel kísérve felesége munkásságát.

Ibolya néni élete nem csupán a tanításról és a zenéről szólt, hanem a szeretetről is, amely minden gesztusában, szavában jelen volt. Ennek a szeretetnek része volt a vendégszeretete is ‒ aki egyszer kóstolta mennyei süteményeit, az tudja, hogy ízei mögött ugyanaz a gondoskodás és szívbéli odafigyelés rejlett, ami tanításában és emberi kapcsolataiban is megmutatkozott.

Kedvenc írója, Szabó Magda ‒ akivel egy napon született ‒ szavai mintha róla szólnának: „A halott, akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó.” (Álarcosbál) Ez a szelíd fény az, amely mindannyiunk szívében tovább él. Emléke örökké velünk marad: a muzsikában, a tanítványokban, a szeretetteljes mosolyokban, a mennyei sütemények ízében, a derűben, amit maga után hagyott.

Most, hogy a hiány fájdalma lassan emlékké szelídül, hálával gondolunk rá. Írásunkkal nemcsak gyászunkat, hanem tiszteletünket és szeretetünket is szeretnénk kifejezni: ‒ hogy emléke valóban örökké élhessen, és példát adjon a jelen és a jövő (zene)pedagógusainak is.

Nyugodjék békében.

(Zenei pályájára és emberi nagyságára a közeljövőben egy emlékkoncerttel is szeretnénk megemlékezni, amelynek időpontjáról és helyszínéről később adunk tájékoztatást.)

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 14:52, szombat | Helyi

Gyorshajtáson kapták a Mikulást a pápai rendőrök

Csótnál csípték meg a Télapót az egyenruhások, az nem derült ki, hogy büntetést kapott-e a Mikulás.

2025. December 06. 14:23, szombat | Helyi

Többszáz Mikulás futott Pápán

Idén is megrendezték a Mikulás futást, amelyre rekordszámú nevezés érkezett.

2025. December 06. 14:16, szombat | Helyi

Többszáz gyermeket leptek meg a Motoros Mikulások Pápán

Immáron hagyománnyá vált Pápán, hogy a motorosok összefognak és mikulás csomagokkal járják körbe a várost, nagy-nagy örömöt okozva a kisgyermekeknek.

2025. December 06. 14:05, szombat | Helyi

Varázslatos karácsonyváró program a könyvtárban

Harry Potter világát idézte meg a Jókai Mór Városi Könyvtár Mikulás napján.