Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2018. Szeptember 07. 08:34, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Igazi vásári hangulat a Fő téren - Remekül sikerült az első igazi piaci nap

Igazi vásári hangulat a Fő téren - Remekül sikerült az első igazi piaci nap

Az árusok és a vásárlók számát látva, valamint az igazi vásári hangulatot érezve kijelenthetjük, nagyon jól sikerült az első Fő téri igazi piaci nap, melyhez az időjárás is kegyes volt.

Kedden elmosta az eső a legelső piaci napot, ennek ellenére azért volt néhány árus és vásárló, akik kimerészkedtek a térre. A mai nap tekinthető azonban mérvadónak, ezért írjuk azt, hosz az első "igazi" piaci nap, hiszen ma az időjárás is kegyeibe fogadta az árusokat és vásárlókat, akik bizony nagyon szép számban kilátogattak a piac ideiglenes helyszínére.

Az árusító kocsik is bőséggel megteltek gyümölcsökkel, zöldségekkel, tojással, hagymával, burgonyával, de lehetett kapni diót és füstölt árut is, mint ahogy azt a piac régi helyszínén megszokhattuk. Ami viszont újdonság volt, az az igazi vásári hangulat, hangok és forgatak, egy gyönyörű helyszínen. Pedig egyelőre csak a vásár egyik fele költözött a Fő térre, a ruha árusok októberben hagyják el régi helyüket.

Nézegesse a ma reggeli képeinket és ha kedvet kapott piaconzi, látogasson ki a Fő térre, ha siet, talán még odaér!

Címkék: fő tér, piac, vásár

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?