Hírek
2014. Július 09. 10:37, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Idén nem zár be az pápai uszoda
Mint ismeretes, a tavalyi év utolsó hónapjaiban bezárni kényszerült a pápai Várkertfürdő uszodája. Idén ez a veszély nem fenyeget, egyrészt a fürdő forgalma is megnőtt, másrészt szerkezeti átalakításokat is végrehajtanak.
Áldozó Tamás polgármester sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az önkormányzat testületi ülésen döntött arról, hogy szeptember elsejétől a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ veszi bérbe az uszodát, s közfeladatként működteti azt. - Az önkormányzat a költségvetéséből körülbelül 40 millió forintot különít el erre a célra. A következő év egészében ez a költség 100 milliós nagyságrendű is lehet. A mérleg javulásának következtében a fürdőre számos feladat hárul, hiszen eljött az ideje a meglévő berendezések korszerűsítésének, cseréjének. Ezenkívül jó lenne, ha a fürdőnek olyan tartalékai is keletkeznének, amelyekkel további fejlesztéseket tudna megalapozni. A polgármester pédaként említette az óriáscsúszdák téliesítését, mellyel vonzóbbá tehetnék a füldőkomplexumot.
A városvezető szólt arról is, hogy a Várkertfürdő létesítésekor felvett beruházási hitel törlesztési feltételeit átalakítanák olyan módon, hogy az évi tőketörlesztést 30 millió forintban maximalizálnák. Áldozó Tamás hozzátette, a fokozott marketingtevékenységnek köszönhetően a fürdő belépővendégeinek száma megnövekedett.
Kovács Antal ezzel kapcsolatban elmondta, az utóbbi fél évben – a Balaton-partot kivéve – Veszprém megye minden jelentős városában, valamint Győrben intenzív reklámtevékenységet folytattak. - Ennek eredményeként az első félévben, az előző év azonos időszakához képest mintegy 13000-rel több belépést regisztráltunk, s ez mintegy 18 millió forint többletbevételt jelentett számunkra. 2008 óta, a gazdasági válság begyűrűzése óta egyetlen évben tapasztaltunk jelentős forgalomnövekedést, ez pedig 2011-ben volt, amikor átadtuk az új beruházásokat - mondta el a részleteket a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. vezérigazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

