Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Augusztus 20. 20:06, kedd | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Hivatalosan is bemutatkoztak a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei

Hivatalosan is bemutatkoztak a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei

5 helyen változtatott a korábbi választásokon győztes csapatán a pártszövetség. A tíz önkormányzati képviselő-jelöltet augusztus 20-án délután mutatta be dr. Áldozó Tamás polgármester.

A városvezető elsőként azoknak a képviselőknek mondott köszönetet, akik az októberi választáson már nem indulnak el. Dr. Hermann István és Máté István egyaránt hét, Császár Endre hat, dr. Péntek Árpád pedig öt alkalommal szerzett mandátumot a választókerületükben. Tapasztalatukra, munkájukra a jövőben is szüksége van az önkormányzatnak, az együttműködés új formáit majd október 13. után dolgozzák ki részletesen, mondta a polgármester, aki ugyancsak hat alkalommal szerzett helyet az önkormányzatban, ám ezúttal nem jelöltette magát képviselői mandátumért. (A polgármester egyéni választókerületi mandátumtól függetlenül tagja a képviselő-testületnek.)

A Fidesz-KDNP tíz jelöltjéről a polgármester elmondta, hogy a korábbi frakcióhoz képest jelentősen megfiatalodott a csapat; az öt tapasztalt, már több önkormányzati ciklusban bizonyított képviselő öt tettrekész, felkészült, a saját pályáján már bizonyított szakemberrel lesz teljes. Az új képviselők között vannak orvosok, van tanár, közművelődési- és közlekedési szakember is. - A mi csapatunk erős és összetartó, derűs és lendületes; erős, mert nem külső kényszerek sodortak egy helyre minket, hanem ugyanannak az értékrendszernek a vállalása kovácsol össze bennünket. A mi csapatunk tagjai között korábban sem voltak ellentétek, minket nem a mások gyűlölete, hanem a közös célokért való tenniakarás és a városunkba vetett fenntartások nélküli hit kapcsol egybe – emelte ki a polgármester.

A Fidesz-KDNP jelöltjei október 13-án: Szabadkai Verita, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidőközpont vezetője; dr. Töreki-Vörös Ibolya, a Gróf Eszterházy Kórház főigazgatója; dr. Vaitsuk Mária, gyermekgyógyász háziorvos; Bocskay László; Bakos László, a Volán vezénylőtisztje; Venczel Csaba, a Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatója; Németh Zsolt, a Türr István Gimnázium igazgatója; dr. Guias János Zsolt, a Gróf Eszterházy Kórház belgyógyász-kardiológusa; Unger Tamás, a város alpolgármestere és Zsegraics Gyula vállalkozó.

A polgármester elmondta, hogy a közösségi média nyújtotta lehetőségeket kihasználva a jelölteket – nem hivatalosan – már bemutatták a nagyközönségnek. A 10 jelöltről készített rövid filmek összesen több mint 85 ezer megtekintésig jutottak el és rengeteg biztató hozzászólást gyűjtöttek. A választási kampány további részében is élni kívánnak a közösségi média lehetőségeivel, hisz a fiatalos, friss, lendületes és felkészült csapat tagjai otthonosan mozognak ezeken a platformokon is. A kampányban egyébként a választók megszólításának hagyományos eszközeivel is élnek, de mindennél nagyobb hangsúlyt helyeznek a pápaiak személyes megszólítására. Szeptember elején külön kiadványban jelentetik meg az Esterházy2035 nevet viselő programot, aminek az egyes beavatkozási területeiről ugyancsak kikérik majd a pápaiak véleményét.

A bemutatkozó sajtótájékoztatón megjelent dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő is, aki a Fidesz-KDNP polgámesterjelöltje és képviselőjelöltjei támogatására kérte a pápaiakat, hogy tovább folytatódhasson az a munka, ami közel 30 éve kezdődött és számtalan szép eredményhez vezetett; a kormányzattal való együttműködésben ezek az eredmények a jövőben tovább sokasodhatnak – emelte ki az országgyűlési képviselő, aki 1990 és 2011 között a város polgármestere is volt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 16:18, kedd | Helyi

Az E.On segítségével biztonságosan építhet fészket a gólyapár a Közgáznál

A Pápán Hallottam csoportban kezdődött egy felhívással a történet, az áramszolgáltató gyorsan reagált.

2024. Április 16. 12:50, kedd | Helyi

Ismét Pápára jönnek a legjobb történelmi filmek a nagyvilágból!

Április 25-28 között ismét megrendezzük Pápán a Nemzetközi Történelmi Film Fesztivált, ez már a negyedik évad.

2024. Április 16. 09:15, kedd | Helyi

Kattant a bilincs - Késsel fenyegette meg élettársát a Pápa környéki faluban

Egy Pápa környéki kistelepülésen élő nő értesítette a rendőrséget 2024. április 13-án este arról, hogy családi házukban élettársa egy szóváltást követően késsel fenyegette meg.

2024. Április 16. 08:05, kedd | Helyi

Esős napok jönnek, mind járművel, mind gyalogosan körültekintőbben közlekedjen!

A meteorológiai előrejelzések alapján ma csapadékos időjárásra számíthatunk. A legtöbb problémát ilyenkor a csúszós utak és a romló látási viszonyok jelentik.