Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2021. Szeptember 22. 11:53, szerda | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Hivatalosan is átadták az új várkerti kerékpárutat

Hivatalosan is átadták az új várkerti kerékpárutat

Az új bicikliút a Gróf úttól indul, a Szent István út alatt összeköti a Várkertet és az Erzsébet ligetet, ott kétfelé ágazik, egyik vége a Hunyadi utcára köt ki, a másik pedig a Ligetköznél ér ki a parkból.

Szerdán délelőtt került sor a Zöld Város I. projekt keretében megépült új kerékpárút átadóünnepségére, amelyen dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, dr. Áldozó Tamás polgármester és Regdon László pápai rendőrkapitány vágták át a nemzeti színű szalagot.

Azt tervezték, hogy az új utat bebiciklizik majd a megnyitó keretében, ám az eső ezt keresztülhúzta. Éppen ezért a beszédeket is az Erzsébet ligetben nemrég átadott zenepavilonban került sor.

Elsőként dr. Kovács Zoltán idézte fel, hogy még a '80-as években épült meg az első kerékpárút Pápán, az Ady sétányon, egészen a Külső-Veszprémi útig, majd ezt több bicikliút is követte, mára pedig eljutottunk oda, hogy hálózatokban is lehet gondolkodni. Örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a régi várkerti kerékpárút helyett egy kiváló minőségű, jó közvilágítással ellátott bicikliút épült.

Dr. Áldozó Tamás azt emelte ki, hogy a régi kerékpárút helyett az új jóval hosszabb, összeköti a Várkertet az Erzsébet ligettel, ahol két irányban halad tovább az Esterházy út és a Húsgyár irányában.

Az új kerékpárút teljes hossza 964 méter, az aszfaltburkolat szélessége 2,5 méter, melyet két oldalról kerti szegély és 75 centiméteres padka határol. Az építés során 1914 méter hosszan épült kerti szegély, a burkolt felület 2415 négyzetméter, az út 6,5 centiméter vastagságú, 2 rétegben behúzott aszfaltkeveréket kapott, az előírásoknak megfelelő közvilágítást pedig LED-es lámpatestekkel biztosítják.

Címkék: kerékpárút, várkert

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi

Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán

Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.

2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi

Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni

Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.

2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi

Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására

Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

2025. December 04. 09:18, csütörtök | Helyi

Pápai körforgalomban ütött el egy elektromos kerékpárost