Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Július 20. 20:18, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Hivatalos: Megye 1-ben indulhat a Perutz

Hivatalos: Megye 1-ben indulhat a Perutz

Az eddigi hírekhez képest több szempontból is előnyösebb döntést hozott az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága, ugyanis a megyei első osztályban kezdődhet a pápai felnőtt labdarúgás jövője.

Az MLSZ elnöksége legutóbbi határozatának értelmében a Pápai Perutz FC a megyei első osztályba került - jelentette be Bocskay László ma délután.
- A Veszprém Megyei Igazgatóságának Versenybizottsága versenyügyi eljárás keretében tárgyalás mellőzésével a Pápai Perutz FC nevezését a 2015/2016.évi bajnokság megyei I. osztályába elfogadta. A Versenybizottság megtárgyalta a klub kérését és megállapította, hogy megfelel a feltételeknek és a Pápai ELC utánpótlás csapatának működtetését vállalta. A 2015/2016. bajnoki év átmeneti idejében az MLSZ Elnökségének határozata értelmében, mivel a Pápai ELC csapata a helyezéseinek megfelelő bajnokságban indul, eltekint a megyei U19 és U16 bajnokságban csapatok indításától, ami óriási terhet vesz le a vállunkról - fogalmazott Bocskay László.

A Perutz elnöke ugyanakkor elmondta, a megyei 1-es indulás jóval nagyobb kihívást jelent az egyesület számára, mint az alsóbb osztályok jelentettek volna, nem beszélve arról, hogy a felkészülésre és a csapat összeállítására is nagyon kevés idő jut. Az anyagi terhei is jóval nagyobbak a megyei első osztálynak, ezért tárgyalásokat kezdenek az önkormányzattal a támogatás növeléséről, illetve a pápai sportszerető vállalkozókhoz is fordulnak anyagi támogatásért. Bocskay Lászlótól azt is megtudtuk, hogy rövidesen megkezdik a bérletek árusítását. Fél szezonra körülbelül 2500 forintért lehet majd bérletet váltani, míg egy-egy meccsre nagyjából 500 forintért vásárolhatók majd meg a belépők, de természetesen a diákok és a nyugdíjasok kedvezményt fognak kapni. 14 év alatt a belépés ingyenes lesz a Perutz meccseire.

Áldozó Tamás polgármester és Tóth Péter, a Pápai Egyesített Labdarúgó Club ügyvezető igazgatója is üdvözölték a szövetség döntését. A városvezető elmondta, a következő, augusztus 10-i testületi ülésen javalatot fog tenni a Perutznak szánt támogatás növelésére, hogy az egyesület biztonságban tudjon szerepelni a megyei első osztályban. Az önkormányzat és az egyesület célja, hogy mielőbb, önerőből feljusson a Perutz az NB3-ba.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:18, szombat | Helyi

Később túrják fel a Vásár utcát

Bár április elején azt jelentették be, hogy néhány hét múlva megkezdődik az úttest felbontása és a vízvezetékek cseréje, most mégis úgy döntöttek, hogy a nyári szünetig várnak vele.

2024. Április 20. 08:55, szombat | Helyi

Kis híján megölte a saját édesanyját a Pápa környéki faluban! - Videó

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 39 éves Pápa környéki lakossal szemben.

2024. Április 19. 18:27, péntek | Helyi

Itt van a Játékfesztivál szombati fellépője

Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara ad koncertet a pápai Fő téren!

2024. Április 19. 14:46, péntek | Helyi

Pápán lép fel Miller Zoltán

Miller Zoltán: Az igazi sikert az jelenti, ha képesek vagyunk értékelni mindazt, amit elérünk