Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2020. Május 18. 14:35, hétfő | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)

Hivatalos: Idén elmarad a Játékfesztivál

Hivatalos: Idén elmarad a Játékfesztivál

Bár sokan sejtették, hivatalosan a mai napon jelentette be a polgármester, hogy az idei évben - a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések miatt - nem rendezik meg a fesztivált.

Dr. Áldozó Tamás ma délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, egyeztetett a Jókai Mór Művelődési és Szabadő Központ vezetőjével, Szabadkai Veritával, a következő időszakra tervezett rendezvényekről. A polgármester az egyeztetések eredményéről elmondta, a város június 30-ig egészen biztosan nem fog rendezvényt szervezni, így a Pápai Játékfesztivák egészen biztosan elmarad. A rendszerváltás óta ez lesz az első olyan év, hogy a pápaiakat leginkább vonzó programot nem rendezik meg a városban.

Szintén fontos bejelentés volt a polgármestertől, hogy idén városrészi napokat sem rendeznek, a tervek szerint azonban augusztus 20-án közösen ünnepelhetjük meg az államalapítást. Az első önkormányzat által szervezett esemény az augusztus 16-i Hősök Napja lehet.

Az őszi programokra már úgy készülnek, hogy azokat szintén megrendezik, így várhatóan a borfesztivál és a barokk napok is meg lesz tartva, mindkettő projektből finanszírozott rendezvény.

A játszóterek közül egyedükl a Kópé Vár nem nyitott még ki, de ez nem a koronavírussal van összefüggésben, egyes játékok szabványossági felülvizsgálata zajlik még. A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejében és rendjében egyelőre nincs változás - tudtuk meg Áldozó Tamástól.

A polgármester sajtótákékoztatóján elmondta, tovább folytatódott az utóbbi hetekben tapasztalható pozitív tendencia, egyre kevesebb érvényben lévő karantén van a városban. - Összesen eddig 158 karantén elrendeléséről döntött a hatóság, azonban 140 esetben ezt már fel is oldotta. Jelenleg 18 fő van járványügyi megfigyelés alatt, szemben az egy héttel ezelőtti 26 fővel, járványügyi zárlat pedig jelenleg nincs érvényben Pápán - mondta el a városvezető.

Egyre többen választják az intézményi elhelyezést gyermekeik számára, már 110 bölcsődés és 161 óvodás jár önkormányzati intézménybe, mintegy 20-25 százalékkal többen, mint az előző héten. - Hiszünk abban, hogy a folyamatosan igénybevételre felkínált, jó minőségű és biztonságos önkormányzati szolgáltatás is nagy vonzerő, de legalább ilyen fontos az, hogy a szülők el tudnak menni dolgozni - hangsúlyozta Áldozó Tamás.

A városvezető hozzátette, továbbra is érkeznek védőfelszerelések az Egyesített Szociális Intézményhez és az Egészségügyi Alapellátási Intézethez.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?