Hírek
2013. Május 23. 19:34, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Hit Gyülekezete: a Jobbik rasszista és vallásellenes
A Hit Gyülekezetének véleménye szerint a Jobbik rasszista és vallásellenes - ezt arra reagálva írták, hogy a párt indítványa nyomán kedden újra név szerint szavazott a parlament a Hit Gyülekezete egyházi státuszának megvonásáról.
Az indítványt csak a Jobbik támogatta, 44-en tartózkodtak, 213-an pedig nemmel szavaztak rá.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben úgy fogalmaznak, hogy a Jobbik "gyűlöletkampányának" részét képező kezdeményezés és az az alapján lebonyolított szavazás az alaptörvény által garantált állam és egyház elválasztásának elvébe, valamint a jelenleg hatályos egyházügyi törvénynek az egyházak megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseibe ütközik. Hozzáteszik, hogy egyházat kizárólag a kormány kezdeményezésére szüntethet meg a parlament és azt is csak akkor, ha az egyház tevékenysége az Alkotmánybíróság elvi véleménye alapján alaptörvénybe ütközik.
"A Jobbik ezzel az akciójával bebizonyította, hogy rasszizmusa mellett vallásellenes is, mivel a folyamatos politikai támadásának a zsidóságon és a romákon túl egy elismert egyház, a Hit Gyülekezete is ki van téve" - jelentik ki.
Egyúttal viszont arra is kitérnek, hogy "politikafüggőséget és jogbizonytalanságot" okoz az egyházak elismeréséről és megszüntetéséről való döntésnek a bíróságoktól egy politikai testület, az Országgyűlés kezébe adása. Véleményük szerint a történtek rámutatnak, még az elismert egyházak is ki vannak téve "politikai zaklatásnak". Jobban szolgálná a társadalmi békét és a jogbiztonságnak az felelne meg, ha az egyházak jogi helyzete és működése a jog védelme állna - áll a szövegben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Június 13. 14:00, szombat | Belföld
Németh Zsolt bírálta a Fidesz EU ellenes politikáját
Németh Zsolt: a Fidesz-kormány \"túltolta\" az Európa-ellenes politikát, a pártnak vissza kell térnie a polgári irányhoz.
2026. Június 13. 13:00, szombat | Belföld
Meteorológia: a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula
Míg a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.
2026. Június 13. 09:00, szombat | Belföld
Nemsokára érvényüket vesztik a régi személyi igazolványok
Ezt érdemes észben tartani. 2000 előtt kiállított személyigazolványok 2026. augusztus 3-án lejárnak. A csere ingyenes, de időben érdemes intézni.

