Soron következő összejövetelét tartotta az Elsősorban pápai Városbarát Egylet, melynek keretében „Emlékezés Pápa város második világháborús időszakára néhai Huszár János és Rácz István munkái alapján” címmel Kerecsényi Zoltán lokálpatrióta, egyleti ügyvivő tartott vetítettképes előadást.

A téma aktualitását egy közelgő évforduló adta. E hónap végén lesz kerek 75 éve, hogy szülővárosunk megmenekült a második világháború pusztításaitól. Az egylet az évfordulóra emlékképeslapot is készített, emlékezve-emlékeztetve dr. Szőllősy Sándor volt pápai polgármesterre és vitéz Makray Ferenc századosra, a várost védő ejtőernyős parancsnokra, akik hetvenöt esztendővel ezelőtt a város katonai kiürítésével megelőzték az ostromot; megmentve ezzel Pápát és annak polgárait a világháborús pusztításoktól.

Az előadó Huszár János „Pápai krónika” című 1972-es tanulmánya, 1993-as és 1999-es kiadású „Honvéd ejtőernyősök Pápán 1939-1945”, 2005-ös „Múltidéző történetek Pápáról”, „A pápai repülőtér létrejötte és első évei”, az „Iskola a viharban” című 2006-os, valamint „A várost meg kell menteni!” címet viselő 2011-es kötetei, illetve Rácz István „Emlékül és emlékeztetőül”, „Emlékezés Pápa város II. világháborúban hősi halált halt katona- és polgári áldozataira 1939-1945” című 1993-as, 1998-as emlékkiadványai segítségével vázolta hallgatóságának a közel nyolc évtizeddel előttünk történteket. Vennes Gyöngyi egyleti önkéntes pedig korabeli pápai újságokból olvasott fel háborús verseket.

Többek között szó esett Pápa 1944. október 13-i bombázásáról, amikor a világégés a maga véres valóságában elérkezett a városba, amikor a Perutz-gyár szomszédságában csak úgy hullottak a légiaknák. Szó esett az elhurcolt pápai zsidóságról, a nyilas uralom alatt 1945 elején, a huszárkaszárnya udvarán kivégzett áldozatokról, az arany vitézségi éremmel rendelkező első világháborús hős László Miklósról, akit kisfiával és egy másik kivételezett személlyel együtt a Huszárréten öltek meg a nácik. De szó esett dr. Sulyok Dezső kisgazda országgyűlési képviselő bátorságáról, antifasiszta kiállásairól is. Az előadó részletesen szólt az 1945. márciusi veszélyes napokról, azokról, amikor már eldőlt, hogy a második ejtőernyős zászlóalj szükség esetén védeni fogja a szovjet csapatok ellen Pápa városát. Felidéződtek a március 22-i, 25-i légitámadások, melyek mintegy százhúsz-százhatvan polgári áldozatot követeltek, amikor találat érte az Alsóvárosi temetőt, a Bástya utca szegényes házait, a ferences szerzetesek rendházát, s a Fő téren a város legnagyobb szállodáját.

Részlet néhai Huszár János Bél Mátyás-díjas helytörténész „Pápai Krónika 1945-ben” című írásából:
„Makray Ferenc százados látva a légitámadás szörnyű hatását, figyelve a város felett gomolygó füstfellegeket és porfelhőket, a romos házakat, a bombák vágta krátereket, a vérző sebesülteket és halottakat, meggyőződött arról, hogy minden további ellenállás a légitámadások megismétlődését, tüzérségi és harckocsitámadásokat vonna maga után, így ez a műemlékekben oly gazdag város pusztulását eredményezné. Ennek megfelelően azonnal megkezdte az előkészületeket a harc nélküli elvonulásra.
A kellő pillanat még ezen a napon, március 25-én, az esti órákban elérkezett. A déli bejáratnál reteszállásban levő németek, ágyúikat vontatva, még sötétedés előtt nyugat felé elhagyták a várost, ugyanakkor a szovjet gyalogság keletről rohamtávolságra megközelítette a magyar állásokat.
Makray százados ekkor kiadta a parancsot a felesleges lőszer felhalmozására az állások előtt, majd a sötétedés után ezek folyamatos felrobbantására, s közben az állások kiürítésére.
A leszálló sötétségben a századok teljes menetfelszereléssel, a robbanások tűzfala mögött, a Várkert fái között, szakaszonként, észrevétlenül a legnagyobb rendben elvonultak észak felé.
A szovjet parancsnokokat meglepte a fordulat, a robbanások iszonyú hangja, s az eléjük táruló tűztenger. Cselt gyanítottak, így általános támadás helyett előreküldött járőrökkel igyekeztek tisztázni a helyzetet. Ennek megfelelően hétfőn hajnalig eltartott, mire a szovjet csapatok házról házra, utcáról utcára haladva birtokba tudták venni a várost. Ennek során harci cselekményre nem került sor.
Az elvonuló ejtőernyős alakulat a sötétség védelme alatt rátért a győri országútra. Itt sem volt nyugalmas az útjuk, miután a néhány száz méterre levő Acsádi út mellett elhelyezett német légelhárító egység tüzérei ekkor kezdték megsemmisíteni azt a lőszerkészletet, melyet nem tudtak magukkal vinni. Iszonyú dörgéssel egymás után robbantak a gránátok, s mindannyiszor villámcsapásszerűen megvilágították az éjszakát. Jó időbe telt, mire a csornai útra rátérve mögöttük maradt ez a pokoli színjáték, s zavartalanul menetelhettek egymás után a századok az északnyugat felé vezető úton. Időnként egy-egy német gépkocsi száguldott el mellettük, s a benne ülő magas rangú tisztek lázasan tudakolták, hol van az alakulat parancsnoka. Kérdésükre sehol nem kaptak érdemi választ.
A menetoszlop hajnaltájt kelt át Marcaltőnél a Rába hídján, s vonult be Szanyba, ahol pihenőt tartott. Itt nyugatra kanyarodva elérte Vágon keresztül a Szombathely felé vezető utat.
A második ejtőernyős zászlóalj, mely ezután megfogyva Bucsunál átjutott Ausztriába, délnek fordulva, Burgenlandon keresztül igyekezett elérni a szlovéniai Wernsee térségébe a Mura vonalát védelmező Szent László hadosztályhoz…”

A programon a jelenlévő egyleti önkéntesek elhatározták, hogy az egylet nevében március 25-re emlékkoszorút fognak vinni a Török Bálint utca 23. sz. alatt (egykori Bikaszálló helyén) 2011 óta álló tábla alá. Ugyanakkor sajnálják, hogy a pápai Honvéd Bajtársi Klubbal a múlt év végén, az idei év elején közösen eltervezett 75. évfordulós „emlékprojekt”, s március végi emlékünnepély meghiúsult, viszont örvendetesnek találják azt, hogy majd az idei honvédelem napján, május 21-én, a Huszár lakótelepi ejtőernyős emlékműnél a klub szervezésében katonai tiszteletadással emelve méltón meg lesz emlékezve a 75. évfordulóról, s így dr. Szőllősy Sándor volt pápai polgármesterről és vitéz Makray Ferenc századosról, a várost védő ejtőernyős parancsnokról.

Az egylet márciusi ankétja elismerés átadásával és szeretetvendégséggel végződött. Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Vajda-emlékplakettjét kapta Horváth Sándorné. A nyolcvanötödik életévében járó nyugalmazott tanítónő az egylet öt évvel ezelőtti életre hívásában oroszlánrészt vállalt, fáradhatatlan, lelkes önkéntes munkájával segítette-segíti a kisközösség tevékenységét.

A bucsui születésű Horváthné Kovács Terézia Magyarszecsődön kezdte az elemi iskolát, majd édesapja városába, Pápára kerülve a Zárdában, a Jókai utcai állami polgári iskolában, a női ipariskolában (a „cérna-egyetemen”), végül az állami tanítónőképzőben végezte tanulmányait. Tanítóként a Vas megyei Szemenye, Rum, Mikosszéplak, aztán Bük, Csepreg, s visszakerülve Bakonyjákó iskoláiban munkálkodott. Harminc éve vonult nyugállományba, azonban még utána, a nyugdíj mellett hét évig is dolgozott – szülők és gyermekek egyaránti megelégedésére. Hosszú, tartalmas pedagógiai pályafutása alatt a bakonyjákóiak könyvtárosa is volt, s a neves vaszari népművelő-iskolaigazgató, Exner István (1927-2000) mellett pedig aktívan részt vett egy, a pápai, környékbeli nyugdíjas pedagógusokat egybefogó klub létrehozásában, s annak – korát meghazudtolva – máig lelkes működtetésében.

Az Elsősorban pápai Városbarát Egylet Petőfi, Kossuth, Eberhardt, Somogyváry és Nagy László emlékápolói tevékenysége sorában kitüntetett helyet foglal el Vajda Péter is, az 1848-49-es magyar polgári forradalmat és szabadságharcot előkészítő reformkor egyik jelentős alakja. A hagyományokhoz híven, születési évfordulónapján évről-évre mindig megemlékezik róla az egylet szülőfalujában a helyiekkel. Az egylet pár éve Vajda-emlékplakettet is alapított, melyet elsőkként a nagy magyar költő leszármazottai kaptak meg. Idén pedig ötödször nyújtották át olyanoknak, akik Vajda népművelői szellemében példák-példamutatók látókörükben, s mellyel megköszönik a kis civil társaságot pártoló munkát. 2020-ban két emlékplakett került átnyújtásra. Horváth Sándornét megelőzően idén februárban dr. Hermann István, a pápai városi könyvtár igazgatója kapta meg a kis elismerést, megköszönve ezzel lokálpatriotizmust pártfogoló, s konkrétan az egyletet az elmúlt öt esztendőben segítő dolgait.

(Forrás: EpVE-Hírlevél,
fotók: EpVE)