Hírek
2014. Október 10. 10:03, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)
Hamarosan elkészül az öreghegyi kilátó
Ma délelőtt Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester tekintették meg a készülő kilátót, melyet az október 23-i hosszúhétvégén már birtokba is vehetnek a kirándulók.
A polgármster elmondta, a valamikori lokátorállomás helyén, jópár éve már a Hagyományok Hegye Egyesület gondozásában szépül az Öreg-hegy e nagy, egybefüggő területe. - Ezen a helyen áll a város legmagasabb pontja, mely adottságot szerettük volna kihasználni. Olyan attrakciót tudunk az itt kitáruló látványal nyújtani, mely sokakat vonzhat erre a helyre. Örömünkre szolgál, hogy törekvésünket a Bakonyerdő Zrt. támogatta és megépíti az öreghegyi kilátót. Példaértékű együttműködésről beszélhetünk az önkormányzat és a gazdasági társaság között - mondta Áldozó Tamás.
Varga Lászlótól, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, a társaság régóta foglalkozott a gondolattal, hogy a Bejárható Magyarország Programba hogyan tudná bekapcsolni Pápát, ahol az erdőgazdaság központja található. - Azt gondolom, hogy egy szerencsés találkozása volt a két gondolatnak az, hogy itt most a kilátó megépítésre kerül - fogalmazott Varga László hozzátéve, a város vezetésével további együttműködési terveik is vannak, a Várkert tekintetében.
A kilátó környékén padokat is kialakít a Bakonyerdő. Az építmény padlószintje 8 és fél méter, teljes magassága pedig 11 méter lesz. A beruházás összköltsége mintegy 20 millió forint.
Kilátó nélkül is csodálatos a panoráma. Tiszta időben még az ausztiai hegyek is láthatók
A közeli repülőtéren fel- és leszálló gépeinek látványa is lenyűgöző
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

