Hírek
2013. November 06. 15:48, szerda |
Helyi
Forrás: Pápa-ma.hu
Hamarosan bontják az állványzatot, majd burkolják a kastély udvarát
A kivitelező a papa.ma.hu-nak elmondta, ma már az épület minden négyzetméterén dolgoznak. Az osztópárkány feletti homlokzati munkák, az épület színezése és a kőrestaurálási folyamatok két héten belül elkészülnek.
Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője elárulta, a korábban felújított enteriőrök látogatásához a keleti szárny földszintjén biztosított az útvonal, november elsejétől azonban csak előzetes bejelentkezés után fogadnak látogatói csoportokat az Esterházy-kastélyban.
Az épület homlokzata már a végleges színt mutatja, a jelenlegi törtfehér szín egyébként megegyezik a kastély eredeti színárnyalatával. Az osztópárkány feletti homlokzati munkák, az épület színezése és a kőrestaurálási folyamatok két héten belül elkészülnek, így az állványzatot hamarosan elbontják a szakemberek. Németh Tamás hangsúlyozta azt is, azért fontos, hogy minél előbb eltávolítsák az állványzatot, mivel megkezdődik a kastély belső udvarának burkolása. A kivitelezés már a jövő héten kezdődik, a szakemberek először kiépítik a megfelelő ágyazatot, majd megkezdődik a burkolókövek elhelyezése. A Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője hozzáfűzte, a belső udvar teljes egészében kőburkolatot kap, és a burkolat elvezet egészen a Fő térig.
A burkolatépítési munkák előtt azonban szükséges a két torony közötti pincefödém szigetelése, melynek munkálatait szintén jövő héten fejezik be a dolgozók.
Az épület belsejében ugyancsak nagy erőkkel dolgozik a kivitelező – jegyezte meg Németh Tamás. Itt jelenleg az épületgépészeti, épületvillamossági szereléseket végzik, ezenkívül a földszinten megkezdték a vakolatjavítási és -felújítási munkákat. Továbbra is folyamatban van a külső és belső fa nyílászárók restaurálása – tette hozzá az ügyvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

