Hírek
2016. Szeptember 21. 13:46, szerda |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), Police.hu
Győri autótolvaj-bandát buktatott le a rendőrség - 11 gyanusított
A rendőrök befejezték a nyomozást egy autótolvaj banda ügyében. Tizenegy ember gyanúsítottak azzal, hogy gépjárműveket loptak, illetve forgalmi engedélyeket hamisítottak - Videó.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2014. június 30-án, mely szerint egy győri családi ház udvarában egy lopott Cadillac-et tárolnak. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a kocsi valóban lopott, illetve az alvázszámát megváltoztatták, a járművet a Budapesti Rendőr-főkapitányság körözi. A nyomozásban gyanúsítottként hallgatták ki S. Jánost, L. Mihályt és K. Csabát.
Később a nyomozók újabb gyanúsítottakat hallgattak ki és lefoglaltak négy Volkswagen, egy Volvo, egy Peugeot, és egy BMW X5 típusú autót. A járművekről a rendőrök megállapították, hogy azok bűncselekményekből származtak, közülük több hazai és nemzetközi körözés alatt állt, lízingcsalás és lopás miatt. Az elkövetők hamísított külföldi hatósági engedélyekkel helyezték a kocsikat Magyarországon forgalomba. Kiderült az is, hogy az adásvételi szerződések szintén hamisak voltak, a járművek alvázszámait megváltoztatták.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság L. Mihály 39 éves, K. Csaba 46 éves győri és O. Iván 35 éves nyergesújfalusi lakosok ellen orgazdaság és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége, Sz. Róbert 40 éves győri lakos orgazdaság bűntette, S. János 33 éves abdai, Sz. András 41 éves győri, N. Andor 50 éves budapesti, K. István 37 éves vépi lakosok ellen orgazdaság és közokirat-hamisítás bűntette, H. Gy. József 55 éves szombathelyi és N. Ádám 25 éves győri lakosok ellen közokirat-hamisítás bűntette, míg K. Borbála 42 éves abdai lakos ellen hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte a Járási ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

