Hírek
2024. December 19. 07:39, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Gyilkosság a Kékfestőben - Megjelent Csukárdi Sándor első krimije
Egy kicsit Dan Brown, egy kicsit Agatha Christie, de mégis 100 % Sándor Csukárdi - írják a könyvről, amelyben számos pápai helyszín elevenedik meg.
Csukárdi Sándor elsőként sikeres paródiájával vétette észre magát, társírója és színésze volt ugyanis az 1993-as Ki mit tud?-győztes 7-4 Törpe HRT-nek. Pápán legtöbben talán a Szó és Kép Színpadból ismerik, de több kötete is megjelent az utóbbi időben, sőt, a dalszövegírásban is jeleskedik, többek között A dal 2022 televíziós dalmustrán Ekanem Bálint Hideg szél című produkciójának szövegírójaként.
Vadvacsorák című művéért 2015-ben Dramaturgiai Különdíjjal jutalmazták, talán ez adta az első lökést, hogy ugyanezen a címen kiadja első önálló mesekönyvét, majd 2020-ban második mesés kötete is megjelent,Az eltévedt Hópehelykisasszony és más mesék címmel. A szerzőnek két novelláskötete is megjelent, melyekben korunk társadalmi problémáit boncolgatja.
Most egy egészen másfajta stílusban csillantotta meg tehetségét Csukárdi Sándor, ugyanis megjelent első krimije. Sellő Iván pápai főhadnagy hátborzongató, misztikus nyomozása többek között a Pápai Kékfestő Múzeum, a Pápai Szent István vértanú templom (Nagytemplom), az Esterházy-kastély épületeiben.
Megelevenedik a múlt, Pápa az 1780-as években, lázas építkezések közepette Eszterházy Károly püspökkel, Maulbertsch mesterrel. De vajon mi közük lehet egy 2022-ben elkövetett gyilkossághoz? És mit keresett egy sümegi és egy balassagyarmati pap 2019-ben, a londoni National Galleryben? És hogy kapcsolódik mindehhez az a kis falikép a veszprémi várban? A szálak összefutnak...
A kötet a Pik- TÚRA kiadó gondozásában jelent meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

