Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2014. Május 29. 18:04, csütörtök | Helyi
Forrás: omegahirek.hu

Gyanús eltűnés Pápán

Gyanús eltűnés Pápán

Két hete nyomtalanul eltűnt egy 75 éves pápai asszony, Wesselényi utcai lakásából. A rendőrség és a családja is nagy erőkkel keresi, ezidáig eredménytelenül. Szomszédai szerint lehet, hogy megölték Vera nénit.

Az özvegyasszony egyedül lakik az első emeleti lakásban. Eltűnéséről, a fia, Tamás tett bejelentést. A ház lakói szerint különös, hogy az asszony szinte járni sem tud, mégis az éjszaka folyamán „lába kélt” a panellakásból. Úgy tudjuk, felmerült az is, hogy bűncselekmény történt, ám a hatóságok az eljárás ezen szakaszában nem adnak tájékoztatást.

Csáfordi Jánosné, Vera néni, egyedül lakik Pápán, a Wesselényi utcában. Úgy tudjuk, fia, Tamás, két hete - a késő esti órákban - rövid látogatást tett édesanyjánál, majd az éjszaka folyamán még egyszer benézett hozzá, de az idős asszony akkor már nem volt otthon.

– Elképzelhetetlennek tartom, hogy az a beteg asszony, egyedül lesétált az első emeletről. Nagyon rossz állapotban volt, bottal és így is csak nehezen közlekedik. Egyedül sosem hagyta el a házat – hangsúlyozza Tóth József, aki a környéken lakik, és korábban sokszor látta Vera nénit az erkélyen levegőzni. Hozzátette, mostanában már ott sem lehetett látni.

A Wesselényi utca lakói azt mondják, a 75 éves néni kedves, rendes, dolgos asszony. Az unokája, Orsolya is keresi. Plakátokat ragasztottak ki és a Facebook-on is megosztották a nagymama fényképét.

„Nagyon jó baráti viszonyt ápoltunk, gyakran sétáltunk együtt, de már több mint két hete nem láttam azt a gyönyörű asszonyt. Nem hiszem el, hogy megszökött. Alig bírt menni. Szerintem Vera nénivel valami szörnyűség történhetett, hisz húsz métert sem tudott egyedül megtenni. Az a szegény teremtés azt mondta nekem, hogy egyszer kiesett a kádból és csúnyán beütötte a fejét. Panaszkodott is, hogy nagyon fáj neki. Kérdeztem a fiát, hogy elvitte-e orvoshoz, mire azt válaszolta nekem: „Jól van, jól van, Zoli bácsi, hagyjuk ezt, van ennél jobb téma is, és ez egyébként sem a maga dolga!” – mesélte portálunknak Papp Zoltán Géza, aki az eltűnt asszony kedves régi ismerőse.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 18:33, szombat | Helyi

Megfékezték a lángokat Vanyolán

35 szalmabála gyulladt ki, a lángok átterjedtek egy istállóra és egy akácos erdőre is.

2026. Július 25. 09:12, szombat | Helyi

Sok-sok mosoly, jó hangulat és jótékonyság a júliusi Belvárosi Forgatagban

Ismét megtelt élettel Pápa belvárosa: pénteken rendezték meg a Jótékonysági Belvárosi Forgatagot a Kossuth utcában, amely ezúttal is sok érdeklődőt vonzott.

2026. Július 23. 14:30, csütörtök | Helyi

Több üzlet nem kapott tájékoztatást az áramszünetről

A pápai belváros egy részén nincs ma áram, a Március 15. téri transzformátor állomás cseréje miatt.

2026. Július 23. 09:27, csütörtök | Helyi

2028-ra kapott időpontot egy beteg gerinc-MR-vizsgálatra a Veszprém megyei kórházba

A Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház egyik betege egy 2028. januári napra kapott időpontot gerinc-MR-vizsgálatra – derül ki abból a beutalóból, amelyet Kunetz Zsombor eü. szakértő posztolt a Facebook-oldalán.