Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2026. Április 12. 10:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt

Grőber Attila: Jelentősen megnőtt a fiatalok választási aktivitása

Grőber Attila: Jelentősen megnőtt a fiatalok választási aktivitása

Leadta szavazatát vasárnap Grőber Attila, Pápa polgármestere, aki ezt követően a sajtónak is nyilatkozott.

A városvezető elmondta, a kampányidőszak összességében felfokozott hangulatban telt, ugyanakkor úgy látja, Pápán a politikai szereplők többsége higgadtan viselkedett, még ha időnként akadtak is élesebb viták.

Grőber Attila hangsúlyozta: számára a politika mindig is a mindennapi élet része volt, nem pedig elvont fogalom. Úgy fogalmazott, a választás az emberek saját életéről szól, ezért is tartja fontosnak, hogy minél többen éljenek szavazati jogukkal.

A polgármester kiemelte azt is, hogy olyan közéletben hisz, ahol a kritika megfogalmazása természetes, és nem jár kirekesztéssel. Mint mondta, a jövőben olyan kormány működését tartaná kívánatosnak, amely nyitott az eltérő véleményekre és képes tanulni a hibáiból.

Nyilatkozatának középpontjába ugyanakkor a generációk szerepét állította. Véleménye szerint a mostani választás egyik kulcskérdése az úgynevezett „generációs transzfer”, vagyis hogy melyik korosztály gondolkodása határozza meg a döntést.

„Az a kérdés, hogy az idősebbek győzik-e meg a fiatalokat, vagy éppen fordítva” – fogalmazott.

Tapasztalatai alapján ezúttal a fiatalabb generációk lehetnek meghatározók. Úgy látja, a korábbi évekhez képest jelentősen megnőtt a fiatalok választási aktivitása, és ez az eredményekben is megmutatkozhat.

Grőber Attila szerint jelenleg inkább a fiatalok hatnak az idősebbek gondolkodására, és ez a folyamat döntő jelentőségű lehet a választás kimenetele szempontjából.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi

Egy hét, 56 baleset megyénkben!

Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!