Hírek
2024. Augusztus 31. 15:30, szombat |
Helyi
Forrás: Szalóky Zsolt
Grőber Attila döbbenten nézi, mi zajlik a Pápai Sport Kft. körül
Az egy hónap múlva hivatalba lépő, júniusban megválasztott polgármester szerint egy jól működő, sikeres önkormányzati cég ellehetetlenítésének vagyunk tanúi.
Grőber Attila emlékeztetett, július végén kezdődött mindez, amikor Tóth Pétert - hivatkozva egy nyilatkozatára - leváltották annak ellenére, hogy világosan és egyértelműen elmondta, Tóth Péter munkájával, vezetői képességével teljesen elégedett. - Tóth Péter nagyszerű vezető, kiváló ember. Leváltásának indoka, miszerint családtagját foglalkoztatta azért is álságos, mert több olyan önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság van Pápán, ahol az ügyvezető családtagját, gyermekét foglalkoztatta, foglalkoztatja. Természetesen polgármesterként ezen esetekben vizsgálatot rendelek el. Akkor is, ma is úgy látom, hogy Tóth Péter leváltása nem volt más, mit a leendő polgármester munkájának megnehezítésére tett lépés - fogalmazott a megválasztott polgármester.
Hozzátette, néhány napja a fideszes képviselők a szintén fideszes képviselőt, Szabadkai Veritát választották ügyvezető igazgatónak, ami természetesen összeférhetetlen ugyan, de a képviselő asszonynak harminc napja van az összeférhetetlenség megszüntetésére. - Az a döntés, hogy az összeférhetetlenséget azonnal megszünteti és lemond képviselői mandátumáról, természetesen nem jutott eszébe a képviselő asszonynak. Azt hiszem, ez is önmagáért beszél - véli Grőber Attila, aki hangsúlyozta, Szabadkai Verita kinevezését nem támogatta, a feladat ellátására nem tartja őt alkalmasnak
A politikus szerint ennél sokkal fontosabb, hogy a saját kollégái is hasonlóan vélekednek róla. - Már öt olyan munkatársa van Kft-nek, akik nem akarnak Szabadkai Veritával együtt dolgozni. Többen már Tóth Péter leváltását követően jelezték távozási szándékukat, amelyet az új ügyvezető hivatalba lépésével megerősítettek. Jelezték, Szabadkai Veritával nem tudnak együttműködni. Ez azért is fontos, mert az új ügyvezetővel már évek óta együtt dolgoztak, munkáját, vezetői kompetenciáit ismerik. Szabadkai Verita egyébként az elmúlt hónapokban úgy volt a Pápai Sport Kft. munkatársa, hogy a számára kijelölt munkavégzés helyszíne nem a Sportcentrumban volt. És az csak a felszín. Már csak néhány hét és mindenről többet fogunk tudni…- mondta el Grőber Attila.
Fotó: Archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

