Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2014. Április 07. 09:33, hétfő | Helyi
Forrás: Papa-ma.hu

Gőgős Zoltán: Súlyos vereséget szenvedtünk

Gőgős Zoltán: Súlyos vereséget szenvedtünk

Így nyilatkozott a sajtó képviselőinek a 22 óra után nem sokkal ismert eredményeket látva Gőgös Zoltán MSZP-s politikus, a Kormányváltók országgyűlési képviselőjelöltje.

A baloldal pártaktivistái az MSZP irodán gyűltek össze és visszafogott hangulatban figyelték a hírportálokon megjelenő adatokat és a televízió választási összefoglalóit, tudósításait. Gőgös Zoltán köszönetet mondott minden segítőjüknek és rá szavazónak, elismerve, bár személyesen jobb eredményt ért el, mint négy éve, ez arra sem volt elég, hogy az akkori második helyet megtartsa.
-Számomra nagy csalódás, hogy nagyon feljött a szélsőjobb oldal, ez a demokratikus erők közös felelőssége, mert ez azt jelentheti, hogy Magyarország előbb-utóbb kiírja magát Európából. Természetesen ez nem az emberek hibája, nyilván azt hallották attól a párttól, amit hallani akartak, a két nagyobb rivális pedig egymással volt elfoglalva – fogalmazott.
A politikus kiemelte, úgy tűnik, az embereknek megfelel ez a kormányzás, hiszen nagy valószínűséggel újra kétharmaddal fog a Fidesz kormányozni.
-Remélem – mivel már nem hatalmi kérdésről van szó, hanem országirányításról – hogy ez változtatni fog a filozófián, mert azért az nagyon beszédes, hogy a falvakban a Fideszt is megelőzte a szélsőjobb oldal. A szegénységen valamit segíteni kell, és ha nem hisszük el, hogy falun is vannak emberek, ez tovább terjedhet és a városi eredményeken is meg fog látszani.
A Fidesz kétharmadosnak ígérkező győzelmét egyébként az LMP-nek tudta be, meglátása szerint, ha nem külön indulnak, hanem előre csatlakoznak a kormányváltó erőkhöz, akkor meg lehetett volna akadályozni a kétharmadot (A kétharmad kérdése még nem dőlt el (a szerk.)). A választásokon való részvételi arányról azt mondta, ha erős lett volna a kormányváltási igény, mint 2002-ben, akkor 70 százalék feletti aránynál más eredményeket lehetett volna elérni, de vélhetően választóik mozgósítását negatívan befolyásolták a párt körül megjelenő problémák, amit aztán általánosítottak.
Gőgös Zoltán hozzátette, saját szereplését illetően az látszik, hogy képviselői munkája befejeződött és más tevékenységet fog végezni a jövőben.
-Én azt már előre mondtam, hogy ez nem egy nyugdíjas állás. Most tizenkét hasznos év után nagy valószínűséggel mást fogok csinálni. De az élet nem áll meg és a munkát folytatni kell, és óvom a csapatot is attól, hogy ebből óriási letargia legyen – fogalmazott, hozzátéve, egy hónap múlva Európa parlamenti választások lesznek, ősszel pedig helyhatósági választások.

Fotó: archív

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi

Szénabálák égtek Marcaltőnél

A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.

2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi

Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren

Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.

2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi

Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon

Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.