Hírek
2018. Április 10. 08:57, kedd |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt) atv.hu
Gőgös Zoltán lemond mandátumáról és kiszáll a politikából
Az MSZP-s politikus, a pápai választókerültben harmadik helyen végző képviselőjelölt az ATV műsorában jelentette be, hogy kiszáll a politikából.
Elmondta azt is, hogy alapítóként nem lép ki az MSZP-ből, és valamilyen más formában lehet, hogy tanácsokat fog adni a jövőben, de egy nagyobb pihenés után alapvetően mással foglalkozna.
Elmondta, korábban többféle mérésük is volt, köztük olyan, ami 12-13 százalékra mérte őket, de több olyan is, ami 19-re. Úgy véli, a 12 az az arány, akik valóban el is mentek szavazni, de azt sem tartja kizártnak, hogy azok közül, akiket elvesztettek a legutóbbi szavazáshoz képest, jelentős számban szavaztak át a Fideszre.
A helyén Harangozó Tamás juthat be a parlamentbe. Beszélt arról is, hogy szerinte a tegnapi kudarc után többen is követhetnék az ő példáját.
Gőgös kitért arra is, hogy az MSZP szervezetrendszerére szükség van, de ugyanakkor muszáj változásokat eszközölniük, egy egyszerű átnevezés nem elég. Szerinte abból a szövetségből, ami a Párbeszéddel indult, lehet valami, de ezt majd a fiataloknak kell eldönteniük.
Gőgös az MSZP elnökhelyettesi posztjáról is távozik. Beszélt arról is, hogy még vasárnap is volt olyan pont, amikor elhitték, hogy lehet Karácsony-kormány.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!

