Hírek
2018. Március 30. 11:07, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt), VTV Pápa
Futással emlékeznek a Refi elhunyt igazgatóira
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának tantestülete és diáksága április 21-én szombaton elmékfutással emlékezik meg az 1991-2016 között kiváló munkát végző és idő közben elhunyt igazgatóiról.
A sportesemény célja az emlékezés mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egészség megőrzésének fontosságára, a futás és a mozgás örömére. A 7, 14 és 21 kilométeres, illetve a gyermekfutamokra április 5-ig lehet nevezni.
Kövy Zsolt, a gimnázium főigazgatója, dr. Korsós Bálint internátusi igazgató, dr. Kálmán Attila oktatási államtitkár, igazgató, valamint Kovács Péter igazgató emlékére szervezik meg a sporteseményt.
Szabó Ildikó főszervező a Pápa Városi Televíziónak elmondta, bár a futással az elhunyt igazgatókra emékeznek, az esemény az ifjúságnak szól. - Boldogan mondhatom, hogy 51 óvodás is jelentkezett a versenyre, az Édenkert Óvodából. Azt gondolom, hogy ez egy olyan közösségi dolog szülőnek, pedagógusnak, gyermeknek, ami emlékezetes marad és az is lehet, hogy a következő években ezekből a gyermekekből futók válnak. A gimnazistákat és az általános iskolásokat is várjuk - mondta a szervező hozzátéve, bízik abban, hogy április 21-én délelőtt a Fő téren egy nagyon szép futóversenyt fogunk látni.
Minden gyermek kap érmet, emléklapot és ha minden jól megy, akkor ajándékot is. Délután három órától indulnak a felnőtt futamok, 7, 14 és 21 kilométeres távokon, a leghosszabb futam Adásztevelre is elér, ahol egykor a református teológia működött.
Az esemény hivatalos facebook oldalán további információhoz lehet jutni a nevezéssel és a versennyel kapcsolatban. Online nevezés ITT lehetséges.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.
2026. Július 21. 14:45, kedd | Helyi
Jótékonysági Belvárosi Forgatag várja a családokat pénteken Pápán
2026. Július 20. 17:24, hétfő | Helyi
Egy hét, 56 baleset megyénkben!
Fokozott ellenőrzésekre és erős forgalomra figyelmeztet a rendőrség!
2026. Július 20. 11:21, hétfő | Helyi
Egy biztonsági szakértő szerint a TEK tudhatott a fekete ruhások győri akciójáról
Az ügyben jelenleg is büntetőeljárás folyik személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.

