Hírek
2013. Május 07. 17:05, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Forma-1 - Hamilton boldogabb a Mercedesnél, mint a McLarennél volt
Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes istálló brit pilótája sokkal jobban érzi magát és boldogabb, amióta a német csapatnál versenyez, s a télen elhagyta a McLarent, amellyel 2008-ban világbajnoki címet nyert.
A 28 esztendős versenyző az f1live.com-nak azt nyilatkozta, most kisebb rajta a nyomás, mint volt a McLarennél, amikor még édesapja menedzselte a karrierjét.
"Túlságosan ellenőrzött volt a környezet, amelyben akkoriban dolgoztam, mostanra ez megváltozott" - fogalmazott Hamilton, s hozzátette, természetesen Ross Brawn, a Mercedes vezetője az ő főnöke is, de most már egyedül hozhat döntéseket és senkinek sem kell ezekről beszámolnia.
"Volt olyan időszak, amikor nagy volt a nyomás rajtam az édesapám részéről is, de ez mostanra megváltozott, remek a kapcsolatunk, bár mindkettőnknek időre volt szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a múltban történteket" - emlékezett vissza a brit pilóta.
A hétvégi Spanyol Nagydíjon pályafutása 115. Forma-1-es futamán rajthoz álló versenyző elismerte, korábban a magánéletében olyan problémák adódtak, amelyek tagadhatatlanul befolyásolták teljesítményét.
"Bosszantottak ezek a dolgok, nem volt elegendő energiám és motivációm, szinte úgy éreztem, depressziós vagyok" - mondta Hamilton. "Nem tudtam koncentrálni a versenyzésre, pedig a Forma-1-ben folyamatosan észnél kell lenni."
A brit versenyző szerint nagyon fontos volt, hogy egyedül döntött arról, a Mercedesnél folytatja pályafutását: "Elutaztam Thaiföldre teljesen egyedül, átgondoltam a dolgokat és meghoztam a döntést. Igazából két lehetőségem volt, s én a kockázatosabbat választottam."
Hamilton négy futam után 50 ponttal a harmadik helyen áll a vb-pontversenyben, 17 ponttal elmaradva a finn Kimi Räikkönentől (Lotus) és 27-tel a címvédő, s élen álló Sebastian Vetteltől (Red Bull).
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 15:04, kedd | Sport
EURO-2024 - Rossi kihirdette 26 fős keretét
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Tour de Hongrie - Poelsé a záróetap, Nys az első belga sárga trikós, Dina a legjobb magyar
Thibau Nys nyerte a 45. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi zárószakaszán Wout Poels diadalmaskodott.
2024. Május 13. 06:00, hétfő | Sport
Férfi kézilabda vb-selejtező - A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a tornára
Az olimpiai kvótás magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a jövő évi világbajnokságra, mivel 36-23-ra nyert Litvánia ellen a selejtező vasárnapi visszavágóján, Veszprémben.
2024. Május 12. 09:01, vasárnap | Sport
Tour de Hongrie - Eisenkrammer: ilyen sportélményben még nem volt részem magyar körversenyen
Eisenkrammer Károly számára élete legkülönlegesebb sportélményét nyújtja eddig a Tour de Hongrie országúti körverseny.