Hírek
2016. Augusztus 24. 07:45, szerda |
Külföld
Forrás: Infopapa.hu, 24.hu
Földrengés Olaszországban - Halottak
6,4-es erősségű földrengés volt Olaszországban szerda hajnalban Perugia térségében – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
A 3 óra 36 perckor bekövetkezett rengést rengeteg utórengés követte. A La Repubblica újság szerint Rómában néhány épület húsz másodpercen át rengett.

Az RT értesülései szerint eddig hatan haltak meg a rengésekben. Ketten, egy idős pár a Marche régióban található Arqata del Tronto kis hegyi településen vesztették életüket, Accumoliban pedig négy halálos áldozatot követelt a rengés. Egy család ragadt a romok alatt.

Az USGS korábbi rengésekből végzett számításai alapján a földrengésnek komoly kárai lehetnek. 2009-ben egy 6.3-as rengés rázta meg az Aquila-régiót, ezt szintén érezték Rómában is. Ekkor több mint háromszázan meghaltak.
A helyi idő szerint 3 óra 36 perckor bekövetkezett rengést, amelynek epicentruma a közép-olaszországi várostól 47 kilométerre délkeletre volt, Rómában is tisztán érezni lehetett.

A földrengést Rómától Nápolyig megérezték, a fővárosban is többen a házakból az utcákra menekültek, de olasz hírügynökségi jelentések szerint rengés a Rómától északra fekvő Rieti városát is érintette, és Marche tartományban is károk keletkeztek. Egy órával később, hajnali fél öt után nem sokkal egy újabb, 5,4-es rengés Norcia és Castellucci városát érintette.

Fotó: euronews
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.

