Hírek
2023. Október 20. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Veszprém Vármegyei Főügyészség
Fogházbüntetést kaphat a Pápa-környéki faluban fejszével támadó férfi
Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás és rongálás vétsége miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal a 32 éves elkövetővel szemben, aki féltékenységből üzenetben, majd fejszét ragadva személyesen is megfenyegetett egy Pápa-környéki faluban lakó férfit, mert úgy vélte, hogy az szerelmi kapcsolatban áll a volt élettársával.
A vádirat szerint a terhelt a féltékenységéből kifolyólag haragudott a sértettre, ezért 2022. december végén félelemkeltő tartalmú üzenetet küldött neki, majd néhány órával később a lakóhelyén is megjelent és az utcáról kezdte fenyegetni az udvaron tartózkodó férfit azzal, hogy meg fog halni.
A vádlott ezt követően a nyitott kapun keresztül befutott az udvarba, majd a kezében egy fejszével megindult a sértett felé, aki félelmében beszaladt a házba és becsukta a bejárati ajtót.
Az elkövető ezután újra megöléssel fenyegette a férfit, a fejszét pedig a bejárat ajtóba vágta, ami ettől beszakadt, majd távozott a helyszínről. Az ajtóban közel 112 000 forint kár keletkezett, amelyből 50 000 forintot a vádlott szülei térítettek meg a sértettnek.
A járási ügyészség a vádiratában a cselekményét felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt elkövető terhelttel szemben fogházbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő eltiltásra tett indítványt, valamint arra, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének utólagos végrehajtását is rendelje el.
Fotó: Police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

