Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Április 04. 12:04, csütörtök | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Fogasy: Még egy nehéz osztrák verseny

Fogasy: Még egy nehéz osztrák verseny

A dobogót célozza meg Fogasy Gergely és Berendi Dávid a Mitropa Kupa második futamán, az osztrák Lavanttal Ralin.

A bajnoki cím védői számára ismerősek lesznek a pályák, hiszen tavaly már versenyeztek rajtuk, amihez képest csak egy szakaszon lesz változás.

Ettől függetlenül nem lesznek könnyű helyzetben, hiszen a bajnokság első két osztrák futamát tartják a legnehezebbnek. Míg a szezonnyitó Rebenland Rali a sok kihordásával nehezíti meg a versenyzők dolgát, addig a Lavanttal Ralin az ezer méter feletti magasság, a várhatóan esős időjárás és akár jég is okozhat komoly kihívást.

„Izgalmasnak ígérkezik – mondja Fogasy. – Tavaly napsütésben versenyeztünk, de az idén esőt jósolnak.

Napközben nyolc, este két fok lesz, lent a verseny központjában, de az ezer méter feletti pályákon könnyen előfordulhat fagypont alatti hőmérséklet, úgyhogy még a jégre is fel kell készülnünk.

A pályák nagyrészt megegyeznek a tavalyiakkal, amiken már mentünk versenytempóban, ez mindenképpen előny lesz.

A Ford Fiesta R5-öt viszont még messze nem sikerült kitapasztalnunk. A Rebenland Rali előtt és most is tesztelünk, de a gyorsasági kilométereket nem pótolja semmi.

Mivel a szezonnyitón kiestünk, most nagyon szeretnénk minden gyorsaságit teljesíteni, gyarapítani a tapasztalatainkat, célba érni és feliratkozni a ponttáblázatra.

Tavaly a Mitropa Kupa értékelés második helyén végeztünk ezen a versenyen, egy dobogós helyezéssel most is maximálisan elégedett lennék.“

A Mitropa Kupa 2019-es versenynaptára
március 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)
április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria)
május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)
május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)
július 5–6. Casentino Rali (Olaszország)
augusztus 2–3. Baranya Kupa (Magyarország)
szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
október 18–19. 3-Städte Rali (Németország)

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok