Hírek
2016. Január 25. 09:08, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.), Pápai Rk.
Fiatalok rongáltak a városban
Több gépkocsit és épületet rongált meg a megalapozott gyanú szerint egy fiatalkorúakból álló társaság Pápán.
A rendőrséget 2016. január 17-ére virradó éjszaka értesítette egy férfi arról, hogy pár perce megrongáltak egy utcán parkoló autót Pápán. A szolgálatban levő járőrök és nyomozók azonnal az elkövető keresésére indultak, majd hamarosan elfogtak egy 16 éves fiút, aki megpróbált előlük elmenekülni. A fiatalembert előállították a Pápai Rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy barátai előtt akart vakmerőnek tűnni, ezért rúgott bele az utcán álló autóba. A nyomozás során arra is fény derült, hogy a gyanúsított barátaival együtt már követett el hasonló jogsértéseket. A négyfős társaság tagjai – két 16 éves, egy 15 éves és egy 14 éves pápai fiú – 2015 októberében, novemberében és decemberében több ízben törték be autók ablakait, rúgtak le visszapillantó tükröket vagy éppen kővel dobáltak ki ablakokat Pápán, miközben a város utcáit rótták. Tették mindezt vakmerőségből, saját szórakozásukra. A Pápai Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a négy fiatalkorú ellen.
A kép csak illusztráció
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

