Hírek
2017. Március 31. 13:25, péntek |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Felülvizsgálatra szorul a Várkertet határoló támfal állapota
2017. március 6-án éjjel mintegy 19 méter hosszan leomlott a Várkertet határoló Szent István úti támfal, további 11 méter hosszan pedig erősen deformálódott, helyéről kibillent, megrepedt, belőle téglák potyogtak ki.
Áteresz 2.0
A lassan egy hónappal ezelőtt ledőlt, 18. században épült támfalnak része az a Tapolca-patak áteresz is, mely szintén a közelmúltban roskadt meg és épült újjá, immáron hídként. Áldozó Tamás a káresemény kapcsán elmondta, nagy valószínűséggel teljes felülvizsgálatot kell végezni a Török Bálint utcától egészen a Várkert útig húzódó töltés állapotát illetően. A több száz éves támfal több pontján is látható, hogy nincs jó állapotban, ezek közül az egyik szakasz omlott le. - Ilyen eseteknél az önkormányzatnak lehetősége van vis major pályázat benyújtására. Ennek azonban előfeltétele, hogy egy szakértői bizottság megvizsgálja a káreseményt és indokoltnak tartsa a támogatást. Ebben az esetben ez megtörtént, a képviselő-testület pedig döntött a benyújtásáról - mondta el a polgármester.

A helyreállítási munka 26 millió forintba fog kerülne. Ebből az összegből 30 méteres hosszúságban visszaépítik a támfalat, a csapadékvíz megfelelő elvezetésének biztosításával, hisz a legnagyobb problémát ennek hiánya okozta. Újjáépítik az érintett szakaszon a járdát is. A teljes bekerülési költségből megközelítőleg 18 millió forint remélhető a vis major támogatásból, a többit helyi forrásból kell fizetni - tudtuk meg a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A támogatásról 90 napon belül döntenek.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi
Kulja András járt választókerületünkben
A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.
2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi
Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében
Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

