Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2012. Július 20. 14:32, péntek | Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Sz.Zs.)

Felszentelték a Fény útját

Felszentelték a Fény útját

A pápai Szent Benedek plébánia udvarán 14 kőtömbből álló stációkat a Dr. Márfi Gyula érsek által celebrált ünnepi szentmisét követően áldották meg vasárnap délután.

A keresztúthoz hasonlóan 14 állomáshelyből állnak a stációk, ám annyiban eltérnek attól, hogy a Fény útja a Húsvéti eseményektől egészen Pünkösdig, a Szentlélek eljöveteléig tárja elénk a biblia eseményeit - tudtuk megSzijártó László atyától. Egy felvidéki honlap adta az ötletet a pébánia egyik hitoktatójának,Répásné Ihász Mariannának, aki a közösség elé is terjesztette gondolatát, hogy Pápán, a Szent BenedekPlébánia udvarán is épüljön fel a Fény Útja. - A 14 stáció mindegyikét örökbe lehetett fogadni, másfél-két hét alatt el is keltek - mondta el honlapunknak Szijártó László.

A örökbe fogadókon kívül is számos támogatója akadt a kezdeményezések. A hívek adományain mellett Pápa város önkormányzata is ott volt a mecénások között. A plébános kiemelte a stációk készítőit is, akik jutányos áron vállalták a munkát. - A stációkban lévő képeket Nyulasi József készítettegipszből, a köveit pedig Németh János sírköves mester, műkőből. Minden stációt díszít egy kovácsoltvas gyertyataró, melyet Lackó József, a grafikákat pedigUghy Miklós készítette.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 17. 18:09, kedd | Helyi

Kulja András járt választókerületünkben

A Tisza Párt politikusa, Kulja András a Veszprém vármegyei 4-es választókerületben járt, ahol Ujvári Szilvia országgyűlési képviselőjelölttel közösen találkozott helyiekkel.

2026. Március 16. 18:22, hétfő | Helyi

Megszüntették a büntetőeljárást Győrffy Balázs ügyében

Megszüntette a büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a korábbi Fidesz-es európai parlamenti képviselő, Győrffy Balázs ügyében – írta meg a 24.hu.

2026. Március 16. 12:00, hétfő | Helyi

Ők kaptak idén városi kitüntetést Március 15-én

2026. Március 16. 11:30, hétfő | Helyi

Lehet-e kampányrendezvényt tartani oktatási intézményben?