Hírek
2023. December 18. 09:36, hétfő |
Helyi
Forrás: Infopapa.hu (Szalóky Zsolt)
Fellobbant a harmadik gyertya is az adventi koszorún
Advent harmadik vasárnapján is megtelt az Esterházy-kastély udvara, ahol a városi adventi koszorú harmadik gyertyáját is meggyújtották.
A gyertyát Polgárdi Sándor evangélikus esperes gyújtotta meg, aki arról beszélt, hogy ezek a hetek a várakozásról szólnak, várjuk Jézus eljövetelét, akivel megajándékozott bennünket Isten. Az esperes igei gondolatait követően a Csodavár Evangélikus Óvoda és a Pápai Evangélikus Kórus műsora következett, makd a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai álltak színpadra, őket követte a Vidám Nagyik Dalkör és a Megafon Zenei Egyesület fellépése. összeállítása. A népes közönség láthatta még a színpadi a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének Irodalmi színpadát és a Kemenesmagasi Citerazenekart.
A negyedik adventi hétvége rendhagyó módon zajlik majd, pénteken este a Kossuth utcán lesznek programok, és az üzletek is nyitva tartanak este 7-ig, vasárnap viszont 11 órakor lesz a gyertyagyújtás a kastélyudvaron, hiszen ebben az évben advent negyedik vasárnapja Szenteste napjára esik.








Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 11:19, szerda | Helyi
Szénabálák égtek Marcaltőnél
A tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a lángokat.
2026. Július 22. 07:33, szerda | Helyi
Forgalmi és parkolási korlátozások a Március 15. téren
Az E.ON tájékoztatása szerint 2026. július 21. és július 24. között transzformátor-állomás cseréje miatt ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozások lépnek életbe Pápa belvárosában, a Március 15. téren.
2026. Július 21. 20:09, kedd | Helyi
Országos bajnokságot rendeznek a Bakonyban – kerékpárosokra kell számítani az erdei utakon
Július 26-án, vasárnap rendezik meg a Bakony Gravel Országos Bajnokságot, amelynek versenyközpontja a Huszárokelőpusztai Vadászház lesz.

