Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. Február 20. 12:43, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal második középdöntője szombaton

Eurovíziós Dalfesztivál - A Dal második középdöntője szombaton

Hat angol nyelvű és három magyar dal hangzik el A Dal című válogató és showműsor szombati második középdöntőjében, ahonnan újabb négy produkció jut a február 28-i döntőbe. A győztes képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Bécsben.

Az M1-en és a Duna World csatornán élőben látható második középdöntőben kilenc előadó áll színpadra, közülük három a zsűri, egy a közönség szavazataival kerül a fináléba. Akárcsak az egy héttel ezelőtti első középdöntőben, a versenyzőknek lehetőségük volt az elődöntőben megismert dalt újrahangszerelni, a szöveget megváltoztatni, a látványt átalakítani, a legtöbben éltek is ezzel a lehetőséggel.
Két produkcióban is testvérek szerepelnek most szombaton. A fiatal zenészek által alkotott négytagú Passedban, amely megnyerte a január 24-i első elődöntőt Mesmerize című dalával, a Nizalowski ikrek lépnek színpadra: Dorottya énekel, Fanni hárfázik. Éliás Gyula Jr. Run to You című dalát a Fourtissimo együttessel közösen adja elő: a formációban négy testvér zenél, Kuna Valéria és Gyula trombitán, Kuna Bence kürtön, Kuna Márton pedig harsonán játszik.
Éliás Gyula Jr. már harmadszor indul az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóján, akárcsak a még mindig csak 17 éves Dallos Bogi, aki idén World of Violence című dalával versenyez. A második középdöntő résztvevői közül szintén szerzett már korábban eurovíziós tapasztalatokat Gájer Bálint (2015-ös dalának címe That's How It Goes), Szűcs Gabi (Úgysem felejtesz el), valamint Wolf Kati (Ne engedj el!), utóbbi képviselte Magyarországot 2011-ben Düsseldorfban.
A Dal mezőnyének elődöntőiből továbbjutottak közül ugyancsak most szombaton lép színpadra Ív (Katona-Zsombori Éva) Fire című dalával, Oláh Gergő A tükör előtt című számmal, valamint az Other Planet, amely az Untold Storyt adja elő.
Most szombaton is láthat a közönség egy extra produkciót A Dalban. Zorán a Nekem nem elég című dalát fogja előadni, kísérnek az MR Szimfonikusok Balogh Sándor vezényletével. A szám eredetije az énekes 1977-es első szólólemezén szerepel, a szerző Presser Gábor és Sztevanovity Dusán.
Az idei dalválasztó műsorsorozat zsűrijében Rúzsa Magdi Fonogram- és Artisjus-díjas énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Az ötödik zsűritag a közönség, a nézők SMS-ben vagy A Dal mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciók elhangzása alatti 3 percben 1-től 10 pontig, ehhez használhatják A Dal 2015 mobilalkalmazást is. A nézői pontszámok átlagát hozzáadják a négy zsűritag pontjaihoz. Ez alapján három dal és előadó kerül a döntőbe, emellett a közönség további egy számot továbbjuttathat a kedvenc produkció kódjának beküldésével.
A Dal 2015 műsorvezetője Tatár Csilla, őt Harsányi Levente segíti, aki a fellépőkkel beszélget a Dal+ helyszínen, ahol az adások után az M2 csatornán folytatódik az élő műsor. A Dal+-ból a nézők kulisszatitkokat tudhatnak meg a fellépőkről és Harsányi Levente a dalválasztó show alatt érkező nézői üzenetekre, kérdésekre is válaszol. A betelefonálók nyerhetnek is.
Az egy héttel ezelőtti első középdöntőből a zsűri döntése alapján Csemer Boglárka Boggie (Wars For Nothing), Szabó Ádám (Give Me Your Love) és Mujahid Zoltán (Beside You), míg a közönség szavazataival a Spoon (Keep Marching On) jutott be a döntőbe
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal végső szakaszába került 30 dalból a három elődöntőn át összesen 18 jutott a középdöntőkbe. A február 28-i fináléban elhangzó nyolc dal közül négyet juttat a zsűri a végső fázisba, közülük ismét a nézők döntik el, ki képviselje Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között az osztrák fővárosban, Bécsben.
A Dal 2015-be 351 dalt neveztek. A 60. Eurovíziós Dalfesztivált májusban azért rendezheti Ausztria, mert tavaly a koppenhágai versenyen Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like A Phoenix című dalával. A fesztivált az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) 1956 óta rendezi meg, a Magyar Televízió kisebb-nagyobb megszakításokkal 1991 óta közvetíti a fesztivált.
Az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi indulói közül sokan világsztárrá váltak, köztük a svéd ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John, a Shadows, az izraeli Ofra Haza vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion.
A Dal című műsorról minden információt megtalálnak a mediaklikk.hu/dal oldalon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során