Hírek
2014. November 04. 11:14, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Esterházy-kastély: Elkészültek a felújítással
Tavasztól várja a látogatókat a több mint 2 milliárd forintból megújuló pápai Esterházy-kastély. A beruházás eredményeként a kastély homlokzata mellett 3600 négyzetméternyi belső teret újítanak fel.
Németh Tamás elmondta, hogy a műszaki átadás megtörtént, a kastély rekonstrukciójakor az egykori barokk környezetet teremtették újra, kicserélték a faburkolatokat, nyílászárókat, megújultak a falfestmények, gipszstukkók, a kőburkolat, valamint a közműhálózat és a fűtési rendszer is. A kastély kétezer négyzetméteres belső udvara homokkő térburkolattal gazdagodott.
Az igazgató hozzátette: a beruházás csaknem 1,9 milliárd forint európai uniós támogatásból, 276 millió forint kormányzati és mintegy 150 millió forint önkormányzati forrásból valósul meg.
Németh Tamás felidézte, hogy 2011-ben kezdődött meg a rekonstrukció a kiemelt múzeumi terek megújításával. A 267 millió forintos beruházás keretében a kastély hét emeleti helyisége újult meg és nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, valamint kialakították a földszinti kiszolgáló tereket.Hozzátette: a jelenleg folyamatban lévő második ütem várhatóan a következő esztendő januárjában zárul, a látogatók előtt pedig tavasszal nyílik meg teljes pompájában a megújult műemlék épület.
Unger Tamás alpolgármester és Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK vezetője tekintik meg a hétvégi Szent Márton Napi Újbor Ünnepének helyszínét
Boros Katalin, a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: élményközpont várja 2015 tavaszától a látogatókat a pápai kastélyban. Az Élő kastély program keretében a barokk hétköznapokba tekinthetnek be a főúri enteriőr-kiállításra jegyet váltók. Folytatódnak a módszertani foglalkozások is, amelyek a barokk világába kalauzolják a gyerekeket játékos formában.Hozzátette: új és különleges elem lesz a marionett bábszínház és a kézműves műhely. A 3D-s vetítőteremben az egykori vár, a város és a kastély történetéről szóló filmeket mutatnak be, itt kap helyet a játszóház is.
Az ügyvezető elmondta azt is, hogy bár az ünnepélyes megnyitót 2015 tavaszára tervezik, az elkészülő attrakciókat addig is látogathatják a vendégek. A jövő évben emlékeznek meg a 300 éve született Esterházy Ferencre is - fűzte hozzá Boros Katalin.
Fotó: papa-ma.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:13, péntek | Helyi
Bejelentették Takács Péter választókerületi elnökségét Pápán
Várhatóan az egészségügyi államtitkár lesz a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje a jövő tavasz országgyűlési választáson.
2025. December 04. 19:52, csütörtök | Helyi
Angliában élő távoli rokon segített a pápai férfinak lakáshoz jutni
Az albérletben élő Gábort angliai rokona egy saját otthonnal ajándékozta meg.
2025. December 04. 18:10, csütörtök | Helyi
Gyűjtés indult a pápai újszülött osztály támogatására
Egy új, korszerű sárgaságmérő készüléket vásárolnának a pápai kórház újszülöttosztálya számára, a Pannonia Reformata Múzeum által elindított adománygyűjtés során.

